Kultúra

2011.10.06. 14:39

Mézfesztivál, ezúttal extrákkal

Újdonságok, például rövid főzőtanfolyamok is lesznek az idei Mézfesztiválon, derült ki a zalaegerszegi Keresztury Dezső ÁMK őszi programjairól minap tartott sajtótájékoztatón.

Péter Gyöngyi

Kondor Anita intézményigazgató és Cserpes Attila igazgatóhelyettes tartott tájékoztatót a minap a Keresztury ÁMK őszi rendezvényeiről.

Szó esett az egyik legnépszerűbb hagyományos programról, a Kárpát-medencei mézfesztiválról, melyet december 2. és 4. között tartanak. Az idei, immár nyolcadik alkalommal újdonságokkal is találkozhatnak  a látogatók. Autóbuszos kirándulást szerveznek például Söjtörre, ahol az érdeklődők méhészetben ismerkedhetnek a mesterséggel, annak fortélyaival, a mézkészítéssel.  


Az ÁMK-ba rengeteg nívós gyermekműsorra invitálják az ifjakat, lesz látványkonyha, kóstoló és aki szeretne megismerkedni az adott mézes húsétel, illetve sütemény receptjével, rövid kurzus keretében ott helyben megteheti. Míg a szülők sütnek-főznek, a gyerekeknek a Hevesi-színház művészei tartanak foglalkozást. Lesz kiállítás is, természetesen mézzel, méhészettel kapcsolatos grafikák kerülnek közönség elé. A sajtótájékoztatón elhangzott, egy pályázaton egy millió forint körüli összeget remélnek, ha erdeménnyel járnak, bővülhet még a program.

Szintén decemberben, hagyományteremtő szándékkal rendezik meg az Egyedi kézművestermékek első zalai vására című összejövetelt, ahova zalai alkotókat  például ékszer-, báb-, ajándéktárgy-gyerekjáték vagy éppen hűtőmágnes készítőket  várnak.

Természetesen nem csak az év utolsó hónapjára ajánlanak programot az ÁMK munkatársai: október 11-én László Dániel festőművész El Camino  Szent Jakab zarándokút című kiállítása nyílik a Gönczi Galériában. Október 17-18-19-én a Pöttyös Panni, november közepén pedig a Bukfenc című produkcióval várja a legifjabbakat a Tarka-Forgó Pódiumszínház. Október 15-16-án a IV. Westoriental Dunántúli Hastáncfesztivál otthona lesz az ÁMK. November 12-én Polgár Odett lemezbemutató koncertjére várják az érdeklődőket, az év végén a Kiscsillag is fellép.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!