2011.06.29. 16:35
Zalai Prima Primissima-jelölt: Fekete Györgyöt szintén nominálták
Nemcsak a magyar irodalom, hanem a magyar építészet és építőművészet kategóriában is találhatunk zalai vagy zalai érintettségű Prima Primissima Díj jelölteket, azaz Primákat.
Bereményi Géza, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház örökös tagja, mint hírül adtuk, a 2003-ban alapított Prima Primissima Díj magyar irodalom kategóriájának jelöltje. A tíz kategória harminc Primája között azonban a magyar építészet és építőművészet kategóriában is találunk ismerős neveket. Fekete György belsőépítész Zalaegerszeg szülötte, Zalaegerszeg Város Díszpolgára ugyancsak Primissima lehet.
- Amióta létezik, mindig figyelemmel kísérem, megnézem a díjátadó gálát, sok jó barátommal találkozhatom ott. Azt nem gondoltam, hogy egyszer magam is a jelöltek egyike leszek. Belsőépítész ráadásul eddig még sosem szerepelt a névsorban - mondta lapunknak az egyetemi tanár, akadémikus, aki az utóbbi időben inkább közéleti tevékenységei, cikkei, szakírásai, könykiadások révén ismert. - Kicsit talán az utolsó pillanat, a belsőépítészetet 20 éve abbahagytam. Éppen ezért nagyon jó érzés, hogy emlékeznek még az 1960-70-80-90-es évekbeli munkáimra. Mindig olyan építészek voltak Primák, Prima Primissimák, akikkel szívesen dolgoztam volna magam is együtt. Nem leszek szomorú akkor sem, ha nem engem választanak végül Primissimának, hiszen két barátom a másik két jelölt: Turányi Gábor építész, egyetemi tanár és Vadász György építész. Utóbbival egy alkalommal közös munkánk is volt.
Vadász György Ybl-díjas építész neve is jól ismert Egerszegen, tervei alapján készült a Csipkeházak épületegyüttes.