Kultúra

2011.03.16. 18:04

Médiatörvény - Elfogadták az MTVA és a közszolgálati médiumok közötti elszámolást ésszerűsítő módosító javaslatot

A kormánypárti képviselők szavazataival elfogadták azt a zárószavazás előtt beterjesztett, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a közszolgálati médiumok közötti elszámolást ésszerűsítő módosító javaslatot, amelyet a fideszes Dancsó József nyújtott be az államháztartási törvényhez szerdán.

MTI

Az indítvány a médiatörvényt úgy változtatja meg, hogy lehetővé teszi a csoportos adóalanyiságot az alap és a közszolgálati médiumok számára.
   
Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője a módosító javaslat elfogadását követően az MTI-nek elmondta: a csoportos adóalanyiság értelmében az alap és a zrt.-k (MTV, Duna TV, Magyar Rádió, MTI) közötti számláknak nem lesz áfatartalma, az így fennmaradó összeget pedig minőségi közszolgálati tartalmak előállítására lehet fordítani.
   
Dancsó József javaslatának indoklása szerint e módosítás nélkül az idei költségvetés tervezett módosításában rögzített, az MTVA kiadási előirányzatát érintő jelentős összegű tartalékképzés miatt felmerülhetne "a közszolgálati médiaszolgáltatás minőségi javulását célzó reformok ellehetetlenülése". (A költségvetési törvény szerdai módosítása alapján a 250 milliárd forintos stabilitási tartalék képzésével összefüggésben az MTVA költségvetéséből ötmilliárd forintos tartalékot kell létrehozni, amelynek felhasználásáról az Országgyűlés 2011. november 20-ig határozatban dönt.)
   
Dancsó József javaslata kimondja, hogy az alap és a közszolgálati médiaszolgáltatók az általános forgalmi adóról szóló törvény alkalmazásában együttesen kapcsolt vállalkozások, amelyekkel kapcsolt vállalkozási viszonyba csak külön törvényi rendelkezés alapján kerülhet újabb személy. A változtatás szerint az állami adóhatóság az MTVA és a közszolgálati médiumok kérelme alapján engedélyezheti a csoportos adóalanyiságot.
   
A csoportos adóalanyiság lényege, hogy a csoport tagjai egy adóalanynak minősülnek, az egymás közti ügyleteik az áfa szempontjából nem számítanak gazdasági tevékenységnek. Bevallási kötelezettségüket összevontan teljesíthetik, vagyis elég egy áfabevallást benyújtaniuk.

OLDALTÖRÉS: Ésszerűsítenék az MTVA és a közszolgálati médiumok közötti elszámolást

Médiatörvény - Ésszerűsítenék az MTVA és a közszolgálati médiumok közötti elszámolást

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a közszolgálati médiaszolgáltatók közötti elszámolást egyszerűsítené az a zárószavazás előtti módosító javaslat, amelyet a fideszes Dancsó József terjesztett be az államháztartási törvényhez szerdán. Az indítvány a médiatörvényt változtatná meg úgy, hogy lehetővé tenné a csoportos adóalanyiságot az alap és a közszolgálati médiumok számára.

A javaslata indoklása szerint e módosítás nélkül az idei költségvetés tervezett módosításában rögzített, az MTVA kiadási előirányzatát érintő jelentős összegű tartalékképzés miatt "felmerülhet a közszolgálati médiaszolgáltatás minőségi javulását célzó reformok ellehetetlenülése". (A költségvetési törvény szerdára tervezett módosítása alapján a 250 milliárd forintos stabilitási tartalék képzésével összefüggésben az MTVA költségvetéséből ötmilliárd forintos tartalékot kell létrehozni, amelynek felhasználásáról az Országgyűlés 2011. november 20-ig határozatban dönt.)
   
Dancsó József kimondaná, hogy az alap és a közszolgálati médiaszolgáltatók az általános forgalmi adóról szóló törvény alkalmazásában együttesen kapcsolt vállalkozások, amelyekkel kapcsolt vállalkozási viszonyba csak külön törvényi rendelkezés alapján kerülhet újabb személy. A változtatás szerint az állami adóhatóság az MTVA és a közszolgálati médiumok kérelme alapján engedélyezheti a csoportos adóalanyiságot.
   
A csoportos adóalanyiság lényege, hogy a csoport tagjai egy adóalanynak minősülnek, az egymás közti ügyleteik áfa szempontból nem számítanak gazdasági tevékenységnek. Bevallási kötelezettségüket összevontan teljesíthetik, vagyis elég egy áfa-bevallást benyújtaniuk.
   
A rendelkezések 2011. január elsejétől lennének alkalmazhatók.
   
Az államháztartási törvény módosításáról szerdán dönt az Országgyűlés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!