Kultúra

2011.02.08. 16:39

Jelöltek gyakorlóhelye lesz a palini iskola

Együttműködési megállapodást köt a palini általános iskola és a Nyugat-magyarországi Egyetem.

Horváth-Balogh Attila

Ennek keretében utóbbi tanárjelölt hallgatóit egyfajta bázisiskolaként fogadhatja az intézmény. Mindebből az Általános Iskola és Óvoda Nagykanizsa-Palin is komolyan profitál - tudtuk meg Magyar Ferenc igazgatótól. Mint elmondta, a megállapodás keretében többek közt lehetőség nyílik az intézmény és a pedagógusok szakmai fejlődésére, a modern pedagógusi módszerek megismerésére, alkalmazására, sőt, kicsit talán az egyetem friss kutatási eredményeibe való betekintésre is. Az együttműködés alapján iskolájuk egyéni gyakorlatra fogadja a tanárjelölteket, amihez biztosítja a szükséges szakmai és infrastrukturális feltételeket, illetve a mentortanárt. Utóbbi segíti a tanárjelölt  felkészülését, az óratervezést, óravezetést. Közösen értékelik is a fiatal szakember tevékenységét.

A Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központja cserébe az iskola szakmai fejlesztéséhez nyújt konkrét segítséget, közreműködik a minőségbiztosítási rendszer kidolgozásában.  Továbbá tanévenként két fő pedagógus gyakorlatvezető mentortanárrá való felkészítését vállalja ingyen, két féléves továbbképzés keretében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!