Kultúra

2010.12.08. 07:53

Megvonták a Mozgókép Alapítvány pénzét

Üres marad a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) kasszája, mert a parlament elutasította a kulturális és sajtóbizottság fideszes elnökének, L. Simon Lászlónak a módosító indítványát, amelynek értelmében 3,5 milliárd forint többletforrást kapott volna az alapítvány - írja szerdai számában a Népszava.

MTI


 Az MMK idei költségvetése 5,12 milliárd forint volt, a kulturális tárca és a közalapítvány között korábban a kiszámíthatóság jegyében kötött szerződés értelmében 2011-ben 6,4 milliárd lenne a költségvetés. A parlamenti döntés után az MMK 1 milliárd 30 millió forinttal gazdálkodhat.
  
 L. Simon László a lapnak elmondta, korábban egyeztetett a módosító indítványról a miniszterelnökkel, aki "elkötelezett a magyar film ügyében, de - egyetértve a frakcióval - nem az MMK-val képzeli el a filmszakma támogatását".
   
Szomjas György, a Magyar filmművész Szövetség főtitkára a helyzetet tragikusnak nevezte, véleménye szerint a filmtámogatás elvonása gyakorlatilag a teljes összeomlást jelenti mindannak, ami a szakmában történt.
   
"Minden folytonosság megszakad, mindent elölről kell kezdeni. Ezzel bukik az Európai Unióval egyeztetett filmtörvény és támogatási rendszer, mert ezek szerint a fő elosztó szerv már nem az MMK, ami pedig sarkalatos pontja volt a kormány és az EU közötti megállapodásnak" - mondta Szomjas György.    

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!