Kultúra

2010.10.11. 17:14

Családokat invitáltak a könyvtárakba

Az elmúlt héten rendezték az Országos Családi Könyvtári Napokat, melynek megyei programja is számos érdeklődőt vonzott. Sokan választották beiratkozásra a Könyves Vasárnapot.

Sinkovics Eta

Noha már „hivatalosan” véget ért a rendezvény, Tóth Judittól, a Deák Ferenc Megyei Könyvtár igazgatóhelyettesétől megtudtuk, néhány zalai könyvtárban még a héten is folytatódik a programok sora.

- Szinte már hagyomány a könyvtárak októberi összefogás rendezvénye, aminek célja, hogy ráirányítsuk a gyűjtemények tevékenységére és az olvasás fontosságára a figyelmet – hangsúlyozta Tóth Judit. Hozzátette, bejáratott a program, sokan várták az alkalmat. A zalai intézmények bőséges és változatos kínálatot nyújtottak, amelyek közül a család minden tagja meg- találhatta a neki megfelelőt.

- A csúcspontot a Könyves Vasárnap jelentette. Volt, ahol szemet hunytak a kölcsönzési idő lejárta felett, akadtak, akik újabb kötetek kölcsönzésére vagy a lejárt olvasójegyük meghosszabbítására kerekedtek fel. Ám számos érdeklődőt vonzott az a szokatlan lehetőség is, hogy ezen a napon több település könyvtárába bábosok, táncosok költöztek. De például a megyei könyvtárban a könyvkötészettel is megismerkedhettek a látogatók - sorolta a programokat. Könyvbemutatók, kézművesfoglalkozások, rajzversenyek, előadások nyújtottak élményt a családok apraja-nagyjának. Hallhattak beszámolót az El Camino zarándokútról, a család fontosságáról, a tudatos vásárlásról vagy az egészséges életmódról, s voltak családi vetélkedők, kiállítások...

A tapasztalatok statisztika összegzéséből kiderül, hogy Zalában 21 helyszínen csatlakoztak az országos rendezvényhez, s összesen 111 programra került sor. Ezekre közel hétezren voltak kíváncsiak. A Könyves Vasárnap száz új olvasót hozott, s mintegy ötszázan újították meg beiratkozásukat. A megyei adatok azt mutatják, hogy ezen a napon háromezer embert mozgattak meg a könyvtárak. A 14 éven aluliak, a középiskolások és az ötven év felettiek egyaránt aktív látogatói voltak a bibliotékáknak.

-  Egyértelműen sikeresnek mondhatjuk az idei családi könyvtári napokat. A megyék rangsorában a harmadikak vagyunk, akik a legtöbb embert be tudták vonni a programjaikba - hangsúlyozta Tóth Judit. - A rendezvény arra is felhívta a figyelmet, mindenképpen fontos, hogy a lakossággal még jobban megismertessük a könyvtári szolgáltatások sokszínűségét - tette hozzá.


A Kutyakölykök a könyvtárban:

 


A DFMK képes beszámolója a programról itt!

 


 A kedvenc könyveim rovat - Klikk ide!

 



 


 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!