Kultúra

2010.08.12. 02:28

A hét végén zárul a keszthelyi nyári színházi program

Hamarosan zárul a Helikon Kastélymúzeum parkjában zajló szabadtéri színházi előadás-sorozat. Az idén 11. alkalommal megrendezett Keszthelyi Nyári Játékokon A 88. utca foglyai című darabot szombaton 20.30-tól mutatja be utoljára a budapesti Centrál Színház.

Horányi Árpád

Neil Simon vígjátékát a magyar színházi életben is ismert Ilan Eldad, Tel-Aviv-ban élő rendező állította színpadra. A szatirikus vígjáték szerepeiben Básti Julit, Kern Andrást, Papp Jánost, Borbás Gabit és Szabó Évát láthatja a közönség. A nyaranta sok éve a zalai Balaton-parton vendégeskedő teátrum igazgatója, Puskás Tamás az előadás kapcsán elmondta, hogy a keszthelyi produkciósorozat újabb évtizedében szeretnék a kínálatot mindinkább fesztiváli jellegűvé tenni. Már ezt a szándékot vetítették előre azzal, hogy idén két darabot is hoztak, az első héten a tavaly nagy sikert aratott Fekete Péter című zenés vígjátékot adták elő összesen négy alkalommal, majd ezt követte A 88. utca foglyai története.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!