Kultúra

2010.04.28. 06:10

Mikor a vörös "modell" meglepetést okoz a hobbi fotósnak

Egy Kárpát-medencét bejáró utazó kiállítás legjobb alkotásai közé válogatták be a 17 esztendős csesztregi Both Martin egyik fotóját. A lenti Gönczi Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola tanulója a Nekem szülőhazám e föld című pályázat egyik nyerteseként kapta e lehetőséget.

zaol.hu

A fotópályázatot a dr. Gémesi György által alapított, s Mádl Dalma elnöksége alatt működő Nemzeti Együvé Tartozás Alapítvány Kuratóriuma írta ki azzal a szándékkal, hogy bemutassák és megörökítsék a Kárpát-medencében élő magyar közösségek életét, hagyományait, emlékezetes pillanatait, a szülőföld természeti és építészeti szépségeit. A felhívásra 250 pályázótól mintegy kétezer-négyszáz alkotás érkezett, ennek valamivel több, mint fele az anyaországból, a többi a határokon túlról, Erdélyből, Vajdaságból, Felvidékről és Kárpátaljáról. A fotókat neves művészekből álló zsűri bírálta el, melynek tagjai Kósa Ferenc Kossuth-díjas filmrendező, valamint az ugyancsak Kossuth-díjas Kornis Péter és a Balogh Rudolf-díjjal kitüntetett Kresz Albert fotóművészek voltak.


- Közel négy éve kezdett el komolyabban érdekelni a fotózás, de csak most mertem először elküldeni egy pályázatra a fotómat, hiszen korábban mindössze egyetlen kiállításom volt a csesztregi művelődési házban - mondta Both Martin. - Nagyon örülök annak, hogy a tájképemet rögtön az első alkalommal beválogatták a legjobb ötven alkotás közé. Mivel szakmai zsűri értékelte és választotta ki a fotókat, így a siker, valamint az, hogy elismerték a munkámat, megelégedettséggel töltött el. A fotókat egy hónapon keresztül Gödöllőn láthatták az érdeklődők, majd egy vándorkiállítás keretében a Kárpát-medence több pontján is megtekinthetőek lesznek. 


A csesztregi fiatalember leginkább a természetfotókat kedveli, de szívesen örökít meg más témákat is. A „fotós túrák” során rengeteg élménnyel gazdagodott, egy szitakötő megörökítése során például a legjobb pillanatra órákat várt a patakban. Felemlíti azt az esetet is, amikor egy kis vörös róka szerzett számára nagy meglepetést, a ravaszdi csupán egy jó játéknak, szórakozásnak tekintette a fotózást, majd amikor elkészült a kép, a „modell” Martinnal együtt elindult haza.

- Egy jó kép megéri a korai felkelést, a vihar előli menekülést vagy didergést a fogvacogtató hidegben - folytatja. - Hihetetlen élmény, amikor a visszanézett képeken az állatok néhány méterre ugrálnak tőlünk, ismeretlen tájak kerülnek közel, vagy visszamosolyog ránk egy kedves ismerős, ám mint a hobbi fotósok többsége, egy hét elmúltával már én sem vagyok teljesen elégedett a képeimmel. Rájövök, hogy egy más nézőpont, egy közelebbi beállítás, esetleg egy eltérő színvilág jobban megfogna. Ugyanakkor nagyon jó érzéssel tölt el, hogy a természetben lehetek, a vadvilághoz közel.


Martin egy viszonylag szerényebb teljesítményű kompakt géppel kezdett el fotózni, ám hamar ráismert arra, hogy az igazi lehetőségeket a tükörreflexes fényképezőgép nyújtja. A fényképezés mesterfogásait önállóan sajátította el, rengeteget olvasott a témáról, kísérletezgetett. Mára eljutott oda, hogy a megörökíthetetlen pillanat szépségét próbálja úgy megmutatni, ahogy ő látja, ám az mások számára is érthető legyen.

- Számomra a fotózás szenvedélye csupán hobbi, amit a későbbiekben profi szinten szeretnék elsajátítani - teszi még hozzá. - Ehhez sok segítséget kapok fotós közösségi oldalakon, valamint iskolám testnevelés tanárától, aki még jobban megszeretette velem a fényképezést. Mivel műszaki területen szeretném folytatni tanulmányaim, így a fotózás továbbra is hobbi maradna, de az adandó lehetőségek elől nem zárkózom el. Kedvenc képem nincs, de néhány fotómra szívesen visszaemlékezem az élmények miatt.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!