Kultúra

2010.02.09. 06:20

Szegény János vitéz esete a Hevesi-színház feldolgozásával

A Petőfi-mű ihletettségében készült daljáték, a János vitéz az 1904-es ősbemutatón óriási sikert aratott, egymás után százhatvanötször játszották el.

Szabó Judit

A János vitéz az első magyaros témájú zenés színpadi játék, amelynek bemutatása a magyar öntudat ápolására való igényt elégítette ki, amit a pesti polgár akkorra már a színháztól is elvárt. Dalár-dák, óvodák, iskolák, színkörök azóta játsszák, nótáit énekeljük, ha sírunk, ha vigadunk.

Szerencsére ebbe a Hevesi Sándor Színház - múlt pénteki premierjén bemutatott - változata nem sokat piszkál bele, hacsak annyit nem, hogy igyekszünk gyorsan elfeledni. Ez a legkegyesebb ugyanis, amit tehetünk Tóth András vendégrendező olvasatával, elgondolásával. Bár utóbbinak a felfejtéséhez - számomra legalábbis - kevés támpontot adott. Hacsak azt nem, hogy nehezen hihető, bár a rendező saját bevallása szerint nem látta a Nemzeti Színház tavalyi bemutatóját. Amivel Alföldi Róbert pukkasztotta a polgárokat.

 

Úgy vélem, túl sok ugyanis a hasonlóság - végtelenített szex a szénabála mögött-előtt, egész színpadot beborító magyar zászló, Jancsi szerelmére, de inkább a testére ácsingózó gonosz mostoha, dominának öltöztetett francia királylány, tablóvá zsugorított boldogtalan Tündérország.

A nagy különbség azonban az, hogy míg ott oka és célja volt annak, hogy a néző kiakadjon, felháborodjon a magyari érzések kifigurázásán, addig Tóth András dolgainak nem lelhetni indokát. Céltalan, vég nélküli frivol ölelkezések, okolhatatlanul hosszúra nyúlt strázsamesteri másállapot a nyitókép. Szakály Aurél bántóan részegre vett figurájára ráadásul egy bili tartalma is ráborul a tipikus magyar falu emeletes(!) házának ablakából. Mintha az olasz dekameronból emelte volna át a jelenetet, ami aztán sehova se vezetett. Az ember szánta a színészt, s várta, csak megkönyörül rajta a rende-ző. De nem, magából kikelve, félmeztelenül hazafiaskodik végtelen percekig.

A nagy különbség azonban az, hogy míg ott oka és célja volt annak, hogy a néző kiakadjon, felháborodjon a magyari érzések kifigurázásán, addig Tóth András dolgainak nem lelhetni indokát. Céltalan, vég nélküli frivol ölelkezések, okolhatatlanul hosszúra nyúlt strázsamesteri másállapot a nyitókép. Szakály Aurél bántóan részegre vett figurájára ráadásul egy bili tartalma is ráborul a tipikus magyar falu emeletes(!) házának ablakából. Mintha az olasz dekameronból emelte volna át a jelenetet, ami aztán sehova se vezetett. Az ember szánta a színészt, s várta, csak megkönyörül rajta a rende-ző. De nem, magából kikelve, félmeztelenül hazafiaskodik végtelen percekig.

Érteném én, a hamis nemzeti identitás leleplezéséről volna szó, tán ezt szolgálta a stilizált huszárjelmez, cipzárral, bakanccsal. (Ismét csak jaj és juj!)

Kiss Gabriella női jelmezei pedig a távol-keleti gésák divatját lopta elénk, ami gumicsizmás fruskák révén avanzsálódott volna műmagyar népi öltözékké. Talány marad a koreográfia: odáig rendben, hogy a néptánc is megkapja a magáét, de a különös kézmozdulatok oka előttem rejtély maradt. Ha az utalások sora rendszert mutatott volna...

Túl sok a ha. Mondom, nem az átrendezés a baj, hiszen az efféle művek tipikus sorsa, hogy aki szembejön vele: átdolgozza. Kurtít, told, hazafiatlanít, rárak még néhány vég nemzeti lobogót, írta Molnár Gál Péter. "Senki nem képes kárt tenni benne." , mondta ugyanő, de ebben péntek óta már nem vagyok olyan biztos.

És van itt más gond is. A hazai klasszikusok repertoárra tűzése felcsigázza az iskolákat. Az olvasni rest gyerekek jó esetben a színházban, röpke két óra alatt megtudhatják, mi a sztori nagyjából. Ez bizony felelősség, kisvárosban tán kötelesség, ami feltételezi, ezúttal érdemes háttérbe szorítani a művészkedést, a fricskák dobálgatását, pláne, ha nem is jut semmi az eszünkbe róluk.

Ehhez képest a színészek nagy önuralomról tesznek tanúbizonyságot, játsszák, ami rájuk méretett. A kettős szereposztásból a premierre Deák Gábor Kukorica Jancsija, Misurák Tünde Iluská-ja, Hertelendy Attila Bagója, Tánczos Adrienn mostohája, Kricsár Kamill francia királya jutott. Derekas küzdelem Bartolóé (Andics Tibor), Benedekffy Katalin francia királylánya lila sállal fojtogatja. Vajon miért? György János is értetlenül áll a csősz kihízott gúnyájában.

A rendezői koncepció hézagaihoz képest eltörpült, hogy az ismert dallamok nem mindenki ajakán hívták elő a szebb reményű nézői emlékeket.

Esélyt adva megnézem a másik szereposztást. Hátha.



1904 őszén az ellenzéki pártok ideológiai rohamra készülnek a királyhű kormánypárt ellen, megbuktatnák a Tisza-kormányt. A Függetlenségi Párt programját a 1848- as eszmék éltetik, a független Magyarország, elszakadás Ausztriától. „Lerázni Bécs igáját”, így a jelszó. Minden kedvez hát a János vitéznek. Fedák a főszerepet adja a darabban, maga is dedikálja a „János vitéz” kottáit, közben népszerűsíti a tulipán jelvényt, amely azt hirdeti, viselője nem vásárol külföldi árut.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!