Kultúra

2010.01.26. 03:25

Szlovén-magyar Kézműves Akadémia

Zalaegerszeg (se) - Gébárton, a Kézművesek Házában sajtótájékoztatón ismertették a szlovén-magyar együttműködési program keretében megvalósuló Kézműves Akadémia projektet.

Sinkovics Eta

A szlovén verzeji önkormányzat koordinálja a hároméves projektet, melyben hét szlovén és négy magyar partner vesz részt: a Zala Megyei Népművészeti Egyesület, Vasból pedig három szervezet, melyek ugyancsak ismertették programjaikat. Az együttműködés legfontosabb célja a kézműves hagyományok továbbadása, különböző képzések formájában. Már elkezdődött a megújult termékekkel az idegenforgalmi kínálat bővítése, továbbá idén Gébárton játszóházvezetői tanúsítványt nyújtó képzés indul, valamint a fazekasmesterséget is elsajátíthatják az érdeklődők. Mindemellett a fa, a nemez és a szálasanyagok - csuhé, vessző, gyékény - felhasználásának megismerésére is alkalom kínálkozik itt, műhely létrehozásával. A szlovén és a zalai partnerek pályázatokat hirdetnek, a projekt keretében elkészült kézműves tárgyakat pedig vándorkiállításon mutatják be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!