Kultúra

2010.01.05. 12:48

Négy napos, maratoni diszkózás - Világrekord megdöntésére tör a zalai DJ

A megyeszékhelyi Csuka Attila (35) arra készül, hogy megdöntse a maratoni diszkózás világrekordját, amit pillanatnyilag egy salgótarjáni honfitársunk tart.

Magyar Hajnalka

- A pillanatnyilag érvényes világrekordot egy salgótarjáni lemezlovas, Szegedi Krisztián tartja több mint 92 órával. Ez a teljesítmény keltette fel az érdeklődésemet, s sarkallt arra, hogy én is megpróbáljam. A konkrét elhatározás a karácsony utáni napokban született meg bennem, gondoltam, jó volna egy ilyen teljesítménnyel kezdeni az új évet.

A maratoni diszkózás Guinness-rekordját korábban 87 órával egy ausztrál fiatalember, Matt Promo állította fel, ez dőlt meg Salgótarjánban 2007 augusztusában. Attila, a zalai aspiráns beszélt is a jelenlegi csúcstartóval, kikérte tanácsait.

- Az ő produkciója úgy ért véget, hogy egyszerűen elaludt, eldőlt, mint egy zsák, s csak a kórházban tért magához - jelzi Attila, amiből megtudjuk, bizony egészségügyileg sem veszélytelen a vállalkozás. Különösen úgy, hogy esetünkben egy kezdő, hobbi-DJ vág neki a kísérletnek. Csuka Attila ugyanis nem lemezlovasként keresi a kenyerét. Mint elmondja, a rendőr, tűzoltó, mentős szakma egyaránt vonzotta, ám végül a cipész mesterséget tanulta ki. Jelenleg egy telekommunikációs cégnél dolgozik értékesítőként.

- Mi motiválja elhatározását? A figyelmet szeretné felhívni magára?

- Nem igazán, a figyelmet egyszerűbben is ki lehet vívni, ahhoz elegendő, ha valaki félmeztelenül kiáll a Dísz térre. Az állóképességemet, a szívósságomat szeretném próbára tenni. Meg bebizonyítani, hogy gyógyszerek és alkohol nélkül is lehet hosszan bulizni. Dallamos, ritmusos slágerzenéket fogok játszani.

- Hogyan készül a próbatételre?

- Kivettem két nap szabadságot, amit sziesztával, stresszmentes pihenéssel töltök. Emellett vitaminokkal erősítem a kondíciómat.

- A rekordkísérlet alatt mivel tartja majd ébren magát?

- Se alkoholt, se kávét, se más koffein tartalmú italt nem akarok fogyasztani. Azt az orvosi tanácsot kaptam ugyanis, hogy amennyiben tisztán dolgozik az ember szervezete, jobban bírja a hosszú távú megterhelést, mint ha különféle ajzószerekkel pörgetjük fel a motort.

A világcsúcs javítási kísérletet a Magyar Rekordok Szövetsége hitelesítheti majd, hang- és képanyag alapján. A produkció során 8 óránként kötelező 15 percnyi szünetet beiktatni, a legsürgetőbb biológiai szükségletek kielégítésére. Ekkor zajlik az orvosi vizsgálat is, ugyanis egészségügyi személyzet felügyeli a történéseket. A negyedórás pihenőkből adódik, hogy külön számítják a zenéléssel töltött nettó időt, valamint az egész kísérlet óra szerinti hosszát. A pillanatnyi világbajnok nettó 89 óra 22 percig bírta, ezt kellene túlszárnyalni valamennyivel. A jelölt elsősorban bátyjától és barátjától - Kónya Attila - kap segítséget, a helyszín, a technika és a megfelelő mennyiségű hangzó anyag biztosításában. De erőt vajon kitől kap majd, hiszen négy nap és éjszaka alvás nélkül... Ez már a fizikai teljesítőképesség határa.

- Amúgy jó alvó?

- Nem túlzottan, napi 4-6 órával beérem.

- Úgy érzi, hogy bírja majd?

- Igen, nagy bennem az elszánás. Ha remegő lábakkal is, de meg fogom csinálni.

Egy hét múlva kiderül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!