Kultúra

2010.01.15. 06:29

A Fehér Kígyó újra táncol

Új album piacra dobására és jótékonysági lemezbemutató koncertre készül a Fehér Kígyó Hagyományőrző Együttes. A bevételt a Kanizsai Dorottya Kórház gyermekosztálya számára ajánlanák fel.

zaol.hu

A Horváth Gyöngyi, Szabó Emília, Horváth János, Horváth Brúnó és Sárközi Mihály összetételű csapat fennállása óta nemcsak hazai, hanem számos külföldi meghívást is kapott, s kiváló teljesítményéért korábban kiérdemelte a Zala megyei közgyűlés közművelődési nívódíját.

A modern, popritmusú alapokra épített, elsősorban a hétköznapi életről, örömről, bánatról, a családról, szerelemről, természetről szóló dalok alkotta repertoárból utoljára 2008-ban jelent meg lemezük Gelem, gelem, azaz Megyek, megyek címmel, majd ebből az anyagból DVD-összeállítás is készült. Most újabb CD-n és DVD-n dolgoznak, melyek a tervek szerint hamarosan a boltokban lesznek. A hangzó koronghoz kapcsolódó lemezbemutató koncertre húsvét táján kerülhet sor Nagykanizsán. A tavaszi fellépés bevételét egyébként (egy korábbi akciójukhoz hasonlóan) ismét jótékony célra kívánják majd felajánlani az együttes tagjai.

- Elsősorban a pályafutásunk első megjelent kazettáján szereplő régi nótákat szeretnénk a fiatalok számára emészthetőbb, azaz diszkós stílusra átültetni - mondta Horváth Gyöngyi, az együt-tes vezetője. - Úgy hisszük ugyanis, a mai, kedvelt hangzásvilágra épülő roma és magyar nyelvű nótákra sokkal nagyobb igény van, mint a csak cigányul előadott, hagyományos muzsikára. Mi-vel tapasztaltuk, hogy a Kanizsai Dorottya Kórház gyermekosztályának szakemberei rendkívül feszített anyagi körülmények között dolgoznak, úgy döntöttünk, a lemezbemutató koncert bevételét nekik ajánljuk fel.

Az együttes vezetője aztis elmondta: a kilencvenes években a megye számos részén, lakodalmakban, kocsmákban gyűjtöttek dalokat, melyek feldolgozása máig nem történt meg. Ezekből is szeretnének felénekelni néhányat az új lemezre.

Horváth Gyöngyi hozzátette: a jótékonysági kon-cert lebonyolításához szükségük lenne támogatókra, szponzorokra, az együttes ugyanis, sajnos, anyagilag nem áll jól - lévén, valamiért rendre kiszorulnak a kanizsai kulturális palettáról. Mint mondta, hiába helyiek, hiába profik, nagyon ritkán kapnak felkérést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!