Kultúra

2009.06.23. 02:29

Ez az éjszaka más, mint a többi

Megyei körkép - A Göcseji, a Thúry és a Balatoni Múzeum hagyományosan, a Szent Iván-éjt követő hétvégén, június 27-én tartja a múzeumok éjszakáját.

Zalai Hírlap

Zalaegerszegen szombaton 18 órától éjfél után 1-ig tart a mozgalmas program, aminek központi témája a tűz. Ennek köszönhető, hogy a rendezvény kiemelt vendége egy 1600 éves hun áldozati üst lesz, ami Somogy megyében, a rádpusztai ásatásokon került elő néhány éve. A 60 centiméter magas, 22 kilogramm súlyú üstön talán még az utolsó áldozás nyomait is felfedezheti a fürkésző szem. A témaválasztás alapját a Tűz őrzője című kiállítás adta, ami Hanti-Manszijszkból érkezett Zalaegerszegre, s legközelebbi nyelvrokonaink hiedelemvilágát mutatja be. Ugyancsak a sámánok hitvilágába kínál bepillantást Somfai Kara Dávid, az MTA Néprajzi Kutatóintézete munkatársának 19 óra-kor kezdődő előadása, Eposz mondák és regő hagyományok Belső-Ázsiában címmel. Mindemellett lesz kézműves játszóház, munkabemutatót láthatunk a restaurátorműhelyben, elkészíthetjük neolit idolok másolatát, korhű jelmezekben fotózkodhatunk, és sakkozhatunk is. Fellép az Énekmondó együttes, a zeneiskola ütőhangszeres csoportja, az Ezer Rózsa Kertje hastánccsoport, megnézhetjük dr. Simán László fotóit, s hallgathatjuk Gaál J. Zsuzsa felnőtteknek szóló meséit.

A keszthelyi Balatoni Múzeum fő attrakciója az inkák tündöklését és bukását bemutató A Nap fiai egykor és ma című kiállítás, ami 19.30-kor nyílik. A gyerekeket kavicsfestés, gyöngyfűzés, múzeumi feladatsor várja, de megnézhetik a Ranolder-iskola árnyjáték előadását is, melyben Péter és a farkas történetét keltik életre. Előadás és filmvetítés lesz a szibériai szent helyeket bemutató fotókiállításhoz kapcsolódva, de hallhatunk a neolit körárkok csillagászati vonatkozásairól, a szibériai sámánizmusról, s a környék középkori várainak történetéről is. Kitárja kapuit a restaurátorműhely, barokk táncot lejtenek a borbarát hölgyek, bemutatót tart a Népek Táncai együttes, s népzenét húz a Boroszlán. Lesz tárlatvezetés az inka kiállításban, a kőtárban, de még az épülő új állandó kiállítás kulisszatitkaiba is bepillanthatunk. A Balaton Színházban 18.30-kor indonéz képzőművészetben tallózó kiállítás nyílik, s ugyane témában ismeretterjesztő előadás is elhangzik, majd 20 órakor indonéz néptánccsoport tart bemutatót. Ezt követően 21 órakor a he-lyi Boroszlán együttes tart táncházat, 22.30-kor a Your Friends kamarakórus ad műsort, 23 órakor gyertyafé-nyes jazzkoncert kezdődik.A Georgikon Majormúzeumban 18 órától késő éjszakáig tartó tárlatvezetéssel és változatos programokkal várják a látogatókat. Lesz íjászbemutató, hagyományos termékek kiállítása, kézműves gyermekfoglalkozásokra is várják az érdeklődőket. A Pannon Egyetem Georgikon Kara Tüzes finomságok címmel borkóstolót tart. A Szent Iván-éji tűzgyújtásra 21 órakor kerül sor, s szabadtéri muzsika kínál szórakozást.

A nagykanizsai Thúry György Múzeum a vaskori keltákhoz kapcsolja programjait. Felidézik például a kelták Aine istennő tiszteletére rendezett ünnepségeit. Ezen alkalmakkor, Szent Iván éjszakáján a kelta nép a szerelem és a termékenység istennőjének szentelt dombhoz vonult - a lányok még éjszakára is ott maradtak -, s aki Aine varázsgyűrűjén keresztülnézett, az megláthatta a tündéreket. A program 17 órakor kezdődik, a szervezők ekkorra várják a gyerekeket a hagyományos kincskereső kalandtúra startjánál. A kelták kardjának kutatása közben kézműves foglalkozásokon tehetik próbára ügyességüket a fiatalok és idősebbek egyaránt. A múzeum új időszaki kiállítással is kirukkol: 21 órakor Akik karddal mérték a pénz súlyát címmel a kelták korából fennmaradt zalai emlékeket mutatják be, interaktív tárlat keretében. A kiállítás több nagyszerű látványossággal kecsegtet. A múzeum szakemberei felépítették egy kelta paticsfalú ház életnagyságú rekonstrukcióját, s bemutatnak egy kelta sírt is, hűen a régészeti feltáráshoz. A tárlat megnyitása után a Greenfields együttes lép fel, illetve táncházat tartanak a szervezők, természetesen ezen programok is a kelta-ír kultúrkörhöz kapcsolódnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!