Kultúra

2009.04.20. 02:29

Versek dallama

Zalaegerszeg - Radnóti Miklós születésének 100. évfordulója alkalmából új kiadvánnyal jelentkezett a Hangzó Helikon-sorozat: a megzenésített verseket a Keresztury ÁMK-ban hallhatták nemrég.

Horváth Viktória

Both Miklós és zenekara, a Napra a versekhez tökéletesen passzoló dallamot írt, és először itt, Zalaegerszegen adták elő a két nappal később hivatalosan is bemutatott lemez anyagát. A koncerten először a megzenésített Radnóti-versekkel találkozhatott a közönség, elhangzott többek között az Este a hegyek között, A bujdosó, a Hasonlatok, a Téli napsütés és az Éjszaka című Radnóti-versből született dal is, majd a Napra együttes saját szerzeményei következtek. A két zenei világ jelentősen elkülönült egymástól és mégis tökéletes egységet alkotott.

- Nagyon meglepődtem, amikor megkerestek a felkéréssel. Én bölcsészként végeztem, tehát volt már bennem egy Radnóti-kép ekkor. Két hét gondolkodási idő után belevágtam - meséli nekünk Both Miklós a lemez születésének körülményeit. 



Both Miklósban egy teljesen más kép élt Radnótiról, ez a lemez egy életre meghatározta a zenéjét
Fotó: Pezzetta Umberto

- A verseket úgy válogattam, hogy kihagytam belőle a nagyon evidenseket, mert azok már annyira ismerősen csengenek az emberek fülében, hogy nehéz lett volna hozzányúlni. Egy olyan világ nyílt ki előttem, amit sosem gondoltam volna, olyan hangokat hallottam meg, amiket még soha, és ahogy olvastam ezeket a verseket, kialakult bennem egy zenei világ, annyira könnyű volt, mintha ketten lettünk volna Radnótival.

Miklós a vers hangulatához igazította a zenét, azokat a hangokat próbálta még erősebbé tenni, amik már eredetileg is a versben voltak, de a zene egy másik hallásunkra hat, mint a vers. Így egyszerre kétféle dallam is eljut a fülbe, egymást erősítve.

- Nem csak azok jönnek el a koncertjeinkre, akik a Naprát szeretik, hiszen nagy rajongótábora van a Hangzó Helikon sorozatnak. Sokan jönnek olyanok is, akik egyszerűen szeretik a verseket és főleg Radnótit.

- Én egészen másképp képzelem ezt el, és ebből adódóan örökké lesz ennek értelme - mondja Miklós, amikor azt kérdezem tőle, hogy van-e jövője a megzenésített verseknek. - Olyan volt ezt a lemezt csinálni, mintha lett volna egy barátom, akivel együtt ülünk, és én azt mondom neki: van egy jó dallamom, nincs hozzá szöveged? És ilyenkor dalszövegként nézek a versekre, elfelejtem, hogy Radnóti, Petőfi vagy éppen Arany az irodalomtankönyvekben van. Teljesen helytálló modern rockzenei album lenne, ha nem írnák rá, hogy Radnóti verseiből. Ezért mondom, van ennek jövője, kell, hogy legyen - jelenti ki határozottan.

- Ez egy kitérő volt, nem hiszem, hogy folytatnám a versek megzenésítését, de nem múlt el nyomtalanul, egy életre meghatározta a zenémet, egy olyan zenei világot építettem ki erre a lemezre, ami örökké befolyásolni fog. 

Régi költemények friss hangon
A Helikon Kiadó versmegzenésítés- sorozata, a Hangzó Helikon 2004- ben indult azzal a nem titkolt céllal, hogy közelebb hozza a klasszikus költők verseit a mai emberhez; Both Miklós Radnóti- albuma a 19. kiadvány. Korábban többek között a Kaláka (Kányádi Sándor, Arany János és Kosztolányi Dezső verseiből), Gerendás Péter (Faludy György költeményeiből), Palya Bea (Weöres Sándor Psychéjéből) és Cseh Tamás (Ady verseiből) lemeze jelent meg ebben a sorozatban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!