Kultúra

2009.04.15. 02:29

Vajda József szellemében

Gellénháza - Nem csak vidám énekükkel szórakoztatják közönségüket, a hagyományőrzés, a népszokások felelevenítése ugyancsak fontos része a fennállásának 20. évfordulóját idén ünneplő Vajda József Népdalkör repertoárjának.

Péter Gyöngyi

- Még 1989 márciusában támadt az ötlet, hogy újjá kellene szervezni a népdalkört, hiszen korábban is működött itt egy - idézte az előzményeket a kórust irányító Kulcsárné Csejtei Marianna. - Első kórusélményeim általános iskolai énektanárnőmhöz kapcsolódnak, Káldi Gergelyné vezette ugyanis a gellénházi pávakört. Órt hagyott maga után, amikor elköltözött és megszűnt az együttes... Megkerestem tehát a művelődési ház akkori vezetőjét, Völgyesi Jenőt, aki sajnos már nincs közöttünk, ő segített útnak indítani az új énekkart. Kezdetben csak nő tagjai voltak, egy évvel később pedig már férfiak tették teljessé a hangzást.

- Elsősorban azoknál kopogtatott Mariann, akikről sejtette, tudta, hogy összetartó csoportot alkothatnak. Már akkor is egy munkahelyen dolgoztunk, az általános iskolában, így egyszerűen ment a dolog - emlékezett vissza csatlakozására a másik alapító tag, Kiss Rudolfné, Marcsi. Hozzátette, a személyes megszólításnak nagy ereje volt, na és persze szájhagyomány útján is terjed a lehetőség, hogy ismét lehet népdalkörhöz csatlakozni. - Még sosem fordult meg a fejemben, hogy elszakadjak az együttestől. Igaz, családi támogatás nélkül nem tudnám csinálni, hiszen olykor hétvégére, két-három napra is elutazunk fellépésekre, fesztiválokra. Otthon megértik ezt, örülnek a sikereknek és eljönnek a bemutatókra. 



Manapság, ha teljes a létszám 23-án lépnek színpadra. Az eltelt két évtized során közel 50-es énekeltek az együttesben

Fotó: Katona Tibor

- Az okleveleket már nem tudjuk számon tartani. Eleinte az arany minősítés volt a fő cél, aztán megjött az étvágyunk - összegzett Vizlendvai László egyesületi elnök. A dalkör 2004 óta működik egyesületként, az anyagiak, a pályázati lehetőségek miatt választották ezt a formát.

Nagy energiákat mozgatnak meg annak érdekében, hogy megtartsák a nívót, de baki nélkül persze nincs munka.

- Megesik, hogy mi férfiak a felelgetős daloknál hamarabb bekiabálunk, mint kellene, de komoly megmérettetésen ez nem fordul elő, akkor nagy a fegyelem - említette László. - Egy alkalommal pedig köcsögdudán játszottam, amit disznóhólyagból készítettünk, ám az elposszant... Egy-két lány nevetni kezdett, de szerencsére az sem versenyen történt...

A jókedvű társasághoz legutóbb 2005-ben csatlakozott egy úriember. Váradi István a 87. évében jár.

- Hallottak énekelni, Kuczogi Tóni barátom pedig mondta, hogy beajánl Mariannak - mesélte. - Jól érzem magam köztük.

Ezek is érdekelhetik