Kultúra

2009.04.20. 05:29

A genetikai családfa alatt (május 24-ig)

Keszthely - A magyarok két százaléka immunis az AIDS vírussal szemben. Génállományunkban a perzsákkal, azaz az irániakkal is kapcsolat mutatható ki. Többek között ezeket az érdekes alapvetéseket is bővebben kifejti a Népünk genetikai családfája címmel május 24-éig megtekinthető tárlat a Balaton Színházban.

Petrovics Ernő

A National Geographic Chanel és a Millenáris közös kiállítása különféle tudományterületeken keresztül vizsgálja a magyar nép eredetére vonatkozó elképzeléseket. Honnan jöttünk? Mit hoztunk génjeinkben az őshazából? Mennyiben vagyunk még rokonai honfoglaló őseinknek? Ezekre és hasonló kérdésekre próbál választ adni a neves kutatók által összeállított kiállítási anyag, melynek kapcsán Csengei Ágota, a Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója elmondta, a kiállításhoz kapcsolódóan két előadást szerveznek: április 25-én dr. Béres Judit Őstitkaink, valamint május 22-én dr. Czeizel Endre A genetika forradalma: esélyek és veszélyek címmel. Mindezeket ingyenesen tekinthetik meg a látogatók, csakúgy, mint Az emberiség útja című filmet, mely a kiállítási anyaghoz kapcsolódva további hasznos információkat nyújt. 



A tárlat térképe a magyarok feltételezett érkezéseit mutatja
Fotó: Petrovics Ernő

A tárlatnak otthont adó intézmény vezetője e filmről megjegyezte, a benne szereplő 31 éves dr. Spencer Wells tudósnak saját laboratóriuma van az Oxford Egyetemen, ahol genetikai szakértelmét a történelem iránt érzett szenvedélyével ötvözheti. A világ minden tájáról az utóbbi évtizedben összegyűjtött több ezernyi minta segítségével Spencer és kollégái megfejtették a génjeinkben tárolt történelmet, és teljes bizonyossággal képesek elmesélni az emberi faj történetét. Megdöbbentő eredményeik minden kétséget kizáróan azt is bizonyítják, hogy minden ma élő ember egyetlen embertől - az emberi faj Ádámjától - származik, aki nem is olyan régen, 60 ezer évvel ezelőtt élt.

Számos meglepő információt tudhatunk meg a Népünk genetikai családfájából . A finnugor-magyar rokonságot például genetikai kutatásokkal sem cáfolni, sem erősíteni nem lehet, az viszont bizonyos, hogy a magyar nép génállományának 94 százaléka európai eredetű.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!