Kultúra

2009.03.26. 03:27

Lábra állhat (március 28.)

Zalaegerszeg (hv) - Szombaton jótékonysági gálát szerveznek egy mozgássérült kislánynak, a bevételt járókeret megvásárlására fordítják.

Horváth Viktória

- A Zalaegerszegi Városi Vegyeskar, a Zala Brass Fúvosegyüttes, Ecsedi Erzsébet és Wellman György színművész, a kiskutasi Ego színpad, a Zalai Táncegyüttes és Keresztes Ildikó - sorolja Bagladi Anna, az est egyik szervezője a fellépőket, akik ingyen vállalták a szereplést.

A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben fél hatkor kezdődő esten Farkas Ignác színművész lesz a műsorvezető. A szervezők örömére a termet ingyen bocsátották a rendelkezésükre.

A 10 éves Németh Kata Franciska még egészen kis gyermekként került az Ego Színpadhoz, ahol kicsi Mauglit játszotta. Nemrég merült fel az ötlet a kiskutasi színjátszókban és elsősorban Halász Gábor művészeti vezetőben, hogy gyűjtést szervezzenek a kislány részére, hogy megkaphassa azt a járókeretet, ami végre kimozdíthatná őt a tolószékéből.

- Születéskor érte olyan sérülés a kislányomat, ami miatt mozgássérült lett, azóta folyamatosan visszük tornára, masszázsra, úszásra. De az igazi megváltás ez a járókeret lenne, ami úgy mozog, ahogy ő fordul, le tud vele ülni, fel tud állni, tud menni - meséli nekünk az édesanyja, Németh Ildikó.Egy ilyen készülék, ami még a gyógytornát is kiváltja, 740 ezer forintba kerül. A kislány iskolájának, az Izsák Imre ÁMK alapítványának a számlájára utalják majd a befolyt összeget, hiszen intézményként 100 ezer forint kedvezményt kapnak a gyógyeszközre.

- Reméljük, hogy minél többen eljönnek és így segítenek nekünk. Kata már kipróbálta többször is készüléket, nagyon élvezte. Már alig várja, hogy megkaphassa a sajátját és végre lábra tudjon állni, amikor csak akar.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!