Kultúra

2008.06.04. 02:29

Világbajnok gálás táncosok

Zalaegerszeg - A Gála Társastáncklub Egyesület tagjaival madarat lehetne fogatni. Nem csoda, hiszen a hét végén Pulában rendezett látványtánc világbajnokságon két bajnoki győzelmet is szereztek.

Sinkovics Eta

Tíz éve alakult a megyeszékhelyi Gála Társastáncklub Egyesület, azóta foglalkoznak egyéni és formációs táncokkal. Számos hazai és nemzetközi versenyen arattak már sikert, ám ilyen világbajnokságon először vettek részt. - Tavasszal a Magyar Látványtánc Szövetség kanizsai kvalifikációs versenyére egy junior és két felnőtt csoporttal neveztünk, meglepetésünkre mindhárom kijutott a világbajnokságra - utalt az előzményekre Kuzma Péter, az egyesület vezetője. 



- A horvátországi versenyen karib latin show formáció kategóriában indultunk. Nem készültünk rá külön, hiszen amióta formációzunk ezt csináljuk, csak latin mix néven. Azt gondoltuk, majd meglátjuk, milyenek a többiek és legközelebb mi is úgy készülünk. Junior csoportunk a Sólyom szelleme koreográfiával már ért el nemzetközi sikereket, de nem tudtam mire vélni, amikor a zsűri egyik tagja elkezdte a produkciót fényképezni. Te jó ég! Most valami rosszat csinálunk...? - fordult meg a fejemben, de aztán láttam, egymásra mosolyognak - idézte az átélt izgalmakat Péter. A juniorok világbajnokok lettek, s e címet nyerte el a Táncoló talpak produkciót bemutató felnőtt csoportjuk is, a harmadik gálás csapat pedig a Madonna zenéjére készített koreográfiával a második helyezést szerezte meg. 



- Oroszok, ukránok, angolok, horvátok, lengyelek, olaszok, szerbek és nem is tudom pontosan, még hány ország képviselői vettek részt a versenyen. Ők is a közönséggel együtt ujjongtak, a gyerekeket elkísérő szülők indiános pólóban szurkoltak... S amit még soha nem értem meg, a zsűri tagjai felálltak, a fejük fölé tartott kézzel tapsoltak. A táncosaink könnyeztek... - mesélte Péter, szinte újraélve a minapi élményt. Ám nincs megállás, újabb kihívások elé néznek. Legközelebb e hét végén Ausztriában vesznek részt nemzetközi versenyen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!