Kultúra

2008.06.11. 02:25

Klick und Blick

Múlt év végén a Klick und Blick című országos internetes, német országismereti versenyre neveztünk. A szervezők célja, hogy a résztvevők új ismeretek ...

Kovács Krisztián

Múlt év végén a Klick und Blick című országos internetes, német országismereti versenyre neveztünk. A szervezők célja, hogy a résztvevők új ismereteket szerezzenek a célnyelvi országokról, felhasználva a már meglévő német, illetve informatikai tudásukat. A versenynek egyébként angol változata is létezik. Bár a feladatok a tanórán is megoldhatóak, mi az egyéni, otthoni megoldást választottuk.

A Klick und Blick feladatlapjai havonta jelentek meg - ennyi idő volt a megoldásokra. Viszonylag könnyűnek találtuk őket, csak idő kellett, hogy megleljük az interneten a válaszokat. A döntőbe jutás feltételei is elfogadhatóak voltak: minden feladatlapot be kellett küldeni, és legalább 50-os eredményt elérni. A gond csak az volt, hogy sok feladatlap érkezett be hibátlanul vagy kevés hibával. Ez azt jelentette, hogy nem volt elég az eredeti feltételeknek megfelelni: a legelsők között kellett lennünk. Sikerült is: 105 - tehát maximális -, illetve 104 pontot értünk el. Nagy szerepe volt ebben gimnáziumunk magas színvonalú oktatásának, felkészítő tanárainknak, Benedek Sarolta és Kovácsné Csonkás Erika tanárnőknek, hiszen sokat számított, kinek mekkora a szókincse. Egyikünk biológiát és történelmet, másikunk földrajzot és matematikát tanul németül. Mivel mindketten két tannyelvű osztályba járunk, nem okozott különösebb gondot a hallásértés és a szövegkiegészítés, a párosítás pedig még ennél is könnyebb volt. Végül május elején tudtuk meg, hogy bekerültünk a döntőbe, ahol a legjobbnak bizonyult 11 versenyző vehetett részt.

A vetélkedőt a Nemzeti Tankönyvkiadó budapesti székházában rendezték. A feladatlapok megoldására egy óra állt rendelkezésre, amely kevésnek bizonyult - nem született hibátlan megoldás, és a sorrendet sem lehetett rögtön megállapítani. A pótdöntőn 5 versenyzőnek kellett újból bizonyítania, itt már az idő is számított. A verseny végig szoros volt, csupán másodperceken múlottak a helyezések.

A sorok írói közül Novák Izabella 4. helyezést ért el. Egy fordítógépet és egy könyvet kapott, és ingyenesen részt vehet az Osztrák Intézet egy nyelvtanfolyamán. Holecz Margit 1. helyezést ért el, jutalma egy hétvégére szóló berlini utazás a Német Turisztikai Központ támogatásával.

Novák Izabella (10. L)

Holecz Margit (11. L)

Kölcsey-gimnázium

Zalaegerszeg

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik