Kultúra

2008.06.06. 02:29

Kevesebb állami támogatás

Letenye - A képviselők Letenye Város Alapfokú Művészetoktatási Intézményének további működtetésére voksoltak, még úgy is, hogy minősítés hiányában az csak a normatíva felére jogosult.

Kelemen Valéria

A minősítéstől elesett művészeti iskolák többségében, így Letenyén is az oktatók szakirányú végzettségével volt a gond, ám a város vezetői úgy vélik, egy főiskolát végzett pegadógus újabb diplomájánál sokkal többet ér az elhivatottság. Mert lehet valakinek a legmagasabb fokú végzettsége, ha az odaadás és a lelkiismeretesség hiányzik belőle. Furcsa lenne, ha a művészetoktatási intézményt vezető, kürt, szolfézs és általános iskolai ének szakos Zsovár Györgynek például 38 év után azt mondanák, rézfúvós tanár nem taníthat furulyát. 



- Több mint kétszáz gyerek vesz részt az alapfokú művészeti oktatásban, akik azon túl, hogy hasznosan töltik a szabadidejüket, tevékenységükkel olyan kulturális értéket képviselnek a térségben, melynek országos és határon túli kihatásai is vannak - mondta Halmi Béla letenyei polgármester, aki úgy véli: akkor is fenn kellene tartani az önálló épületben működő, jó felszereltségű intézményt, ha az állam teljesen kivonulna a támogatásából. - A táncművészeten belül a népi táncot is nagyon fontosnak tartjuk, ugyanis ebben a térség iskolai oktatás szintjén hátul kullog, ugyanakkor oszágos hírűek és minősítettek a mazsorett csoportjaink. A képzőművészeti ágban a festészet viszi a prímet, s a hosszú ideje működő fúvósok is komoly értéket képviselnek. Ezeket nem akarjuk feladni, s az önkormányzat önként vállalt feladatként továbbra is segíti a munkát, a normatíva csökkenésével keletkező hiányt az idei költségvetésében már erre a célra betervezett összegből pótolja. A zenei szakágban oktató pedagógusok például úgy is kiválóak, hogy nincs meg minden egyes hangszerre a diplomájuk. Tudjuk, elhivatottsággal oktatják a térség gyerekeit, s nekünk fontos, hogy a kulturális hagyományokat őrizzük. Halmi Béla amondó, az önkormányzat évi 10-12 milló forintja jó helyre megy, hiszen ezzel a tehetség kibontakoztatásra adnak lehetőséget Letenyén, enélkül szegényebb lenne a térség. Mert manapság nem minden család tudná felvállalni, hogy gyermekét 20-40 kilométerre utaztassa zeneoktatásra. 

- A gondok azzal kezdődtek, hogy törvényi megfogalmazások sem egyértelműek, hiszen az oktatók felsőfokú szakirányú végzettségéről beszélnek, ugyanakkor a minősítő testület a saját állásfoglalásai szerint is fogad el végzettségeket - vélekedett a zenei pályán 38 éve dolgozó Zsovár György igazgató. - Minden oktatónknak főiskolai diplomája van, hangszeres és kellékes felszereltségünk jó, s örülünk annak, hogy a fenntartó minden tőle telhetőt megad a működésünkhöz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!