Kultúra

2008.06.26. 02:26

Biztos pontként

Nagykanizsa - Sok nehézség adódott tavaly a Kanizsai Dorottya Kórház életében, ám az intézmény ezek ellenére is biztos pont maradt a város lakói számára - mondta tegnap a dolgozókat a fenntartó nevében köszöntő Marton István polgármester a kórház Semmelweis-napi ünnepségén.

Zalai Hírlap

A Hevesi Sándor Művelődési Központban megjelent résztvevőket, Gerencsér Dóra szívhez szóló éneke után, előbb dr. Bicsak Ágnes megbízott orvos-igazgató köszöntötte, majd Marton István polgármester a képviselő-testület és a város lakói nevében mondott köszönetet a dolgozóknak az állhatatos munkáért. Kijelentette: a 2007-es év számos nehézség elé állította az egészségügy, azon belül is a Kanizsai Dorottya Kórház dolgozóit, ám az intézmény ezek ellenére is biztos pont maradt a város lakói számára. Mint mondta, a kórház sikeres évet zárt, adósságai nincsenek és privatizátorok sem környékezik az intézményt. A polgármesteri beszédet követően dr. Andrásofszky Zsolt osztályvezető főorvos Semmelweis Ignác munkásságát idézte meg vetített képes előadásában, majd dr. Kovács József főigazgató szólt a dolgozók-hoz. Elmondta: a Semmelweis-napon valamennyi dolgozó megérdemelné a köszönetet és az elismerést, hiszen a kórházi közösség egészének része van abban, hogy az intézmény megőrizte működőképességét.

- Az egészségügy egészét jellemző nehezebb körülmények ellenére 2007-ben is megfelelő színvonalon láttuk el betegeinket - hangsúlyozta. - Az átvétel évét megelőző időszak 115 millió forintos negatívumával szemben pozitív eredménnyel zárhattuk az elmúlt évet, intézeti szinten 166 milliós fedezetjavulást értünk el. Idei célkitűzésünk, hogy ne csak névleg, hanem ténylegesen, tartalmilag is súlyponti kórház legyen a Kanizsai Dorottya Kórház.

A Semmelweis-napi ünnepség elismerések, oklevelek átadásával zárult. Pro sanitate Díjban részesült dr. Baranyi Enikő, a gyermekosztály főorvosa, valamint miniszteri dicséretet vehetett át Somodi Györgyné szülésznő és Gaál Tiborné asszisztens. Előb-bi csaknem 30 évet töltött ela szülészet dolgozójaként. Főorvosi kinevezést kapott dr. Vizsy László és dr. Füle Attila, mindketten az általános sebészeti osztály adjunktusai.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!