Kultúra

2008.05.30. 02:29

Süsü színpadra lép

Teskánd - Hogy a kovácsmester fia hegedűművésznek készül, alighanem kiváltott némi elképedést Kisújszálláson a múlt század derekán. Nem is lett a vonó bűvölője, helyette meséket ír. Úgy hívják, Csukás István.

Magyar Hajnalka

Gombóc Artúr, a Radírpók, Sün Balázs és a többi, kissé kelekótya, de annál szerethetőbb mesefigura szülőatyjával Teskándon volt módunk találkozni. Az alkalom, a 330 bölcsis, óvodás és iskolás csemetét befogadó gyermekközpont az ő nevét vette fel. Ünnepelték is két napig, csak úgy zengett a ház. A rajongók megnyugtatására sietek közölni: a karácsonyra megjelenő, Ágacska című könyve már nyomdában van.

- Gyerekként milyen meséken nevelkedett?

- Akkoriban nem volt ennyi könyv, de azért mégiscsak olvasott az ember. Petőfi versei majdnem minden háznál megvoltak, nálunk is. Én úgy olvastam őket, mint a mesét. Folyamatosan. Nem is csoda, hiszen olyan a nyelve. Megy a juhász a szamáron... Hát nem? Addig olvastam, míg majdnem mindet tudtam kívülről, ami nyelvileg is jó indítás volt, holott még nem készültem írónak. Hegedűművész akartam lenni, szegény apám kapott a fejéhez : ez nem foglalkozás! Pedig a költőség akkoriban még szóba se jött.

- Honnan termett a zenei pálya ötlete?

- A háború után a Békés melletti Tarhos uradalomban alapítottak egy csoda-iskolát. A növendékeket a tanárokból alakult felvételi brigádok válogatták, járva az országot. Meghallgatták a jófülű gyerekeket. Kisújszállásra is eljöttek, és szeptemberben már mentem az iskolába. Nem lettem zenész, de így is gyönyörű évek voltak.

- A múlt század 30-as, 40-es éveiben volt gyerek. Mivel játszottak akkoriban?

- Legalább százféle játékot ismertünk, amiket egyszerű eszközökkel - madzaggal, labdával - és főleg egymással lehetett művelni. A mai gyerekek inkább odaülnek a számítógéphez, pedig a játékhoz legalább ketten kellenének. Nem bántom én őket, nem tehetnek róla, meg kellene őket tanítani játszani. Amikor a tévénél dolgoztam, összegyűjtöttem vagy kétszáz játékot, meg is írtam Az én játékoskönyvem címen. Sokminden mást is hoztam a gyerekkoromból, például neveket a figuráimhoz. Az írónak igazi kincsesbánya a gyerekkor. Egyébként mindenkinek az, csak az emberek elfelejtik. Nem kéne. Amikor az első ifjúsági regényemet írtam, a Keménykalap és krumpliorrt, amiből film is készült, már kész volt a fagylaltos figurája, de még nem volt neve. Eszembe jutott, hogy Kisújszálláson volt egy Bagaméri nevű fagylaltos, nekem már csak a verset kellett hozzá kitalálnom, hogy a fagylaltját maga méri . A Téglagyári megálló nálam például egy kutya, Oriza-Triznyák nevéhez meg egy tápszer adott ihletet.

- Hogy születnek a figurái? Egy Festéktüsszentő Hapci Benőt kitalálni...

- Azért a meseírás is egy szakma. Az ember állandóan töri a fejét.

- És Süsü?

- Ő rendelésre született. Bár ma is kapnánk ilyen feladatokat a tévétől. Ötvenperces bábjátékot kértek, el is készült, kerek egész. De annyira jól sikerült, hogy rögtön felkértek még 13-ra. Süsü majdnem 30 éve ott van a képernyőn. Most meg színdarab készül belőle, a József Attila színházban próbálják, novemberben lesz a bemutató.

- Sajdik Ferenc neve elválaszthatatlan az Önétől. Honnan a kapcsolat?

- Egy szerkesztő hozott össze bennünket. A Pom Pom volt az első közös munkánk, ami képzelt lényekkel van tele. Ez nagyon illik az ő világához, a gyerekkönyvben fontos, hogy a rajz ne csak illusztráljon, hanem maga is meséljen. Minden szempontból egy húron pendülünk, amit kitalálok, egyből lerajzolja.

Bár éppen Csukás István az élő cáfolat arra, hogy a gyerekek ne olvasnának, avval ő is egyetért, hogy a kiskamaszok számára kevesebb mű születik. De abból a kevesebből is adhatnánk a kezükbe mi, felnőttek. Ha nem tesszük, mi vagyunk a hunyók. 


Nézze meg a névqadón készült fotóinkat!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!