Kultúra

2007.12.12. 03:29

Jó életünk van

Zalaegerszeg - A beszélgetés helyszínéül választott apró irodába lépve, Csontváry festményei láttán azonnal felcsillant a szeme. Tanárnő édesanyjától, szénbányász édesapjától egyebek mellett ezt, Pécs iránti rajongását, a városhoz fűződő sok szépség és csoda szeretetét kapta útravalóul Vujity Tvrtko.

Péter Gyöngyi

A televíziós riporter múlt héten látogatott a megyeszékhelyre, a Szakszervezetek Művelődési Házában Pokoljárás című könyve kapcsán mesélt az érdeklődőknek. Vujity Tvrtko megannyi izgalmas és megrázó eseményről tudósított, már legelső munkájáért Pulitzer Emlékdíjat kapott. Pedig csak véletlenül keveredett erre a pályára...

- Tizenkilenc éves koráig, vagyis míg tudósítóvá nem lett, milyen hivatásra készült?

- Szénbányász szerettem volna lenni, nekem ugyanis nagyon férfiasnak tűnt, ahogy édesapám szemredőiben megült a szénpor: egyszerűen nem lehetett lemosni. Az osztálytársaim néha azzal csúfoltak, hogy apukám sminkeli magát... Az általam alapított Hétköznapok Hőse díjat olyan emberek kapják, akik csak teszik a dolgukat anélkül, hogy bulvárlapok címlapján szerepelnének. Számomra apukám volt az igazi hétköznapi hős, aki miatt volt fűtés a pécsi lakásokban.

- A jugoszláv háborúban megpecsételődött a sorsa?

- Anyanyelvi szinten beszélek szerbül és horvátul, tolmácsnak jelentkeztem a Magyar Televízióhoz, így kerültem akkor Jugoszláviába. Egy éjszaka körbezárták a várost, én pedig sírva hívtam a tévét, hogy mentsenek ki. Azt felelték, nem tudnak, de mondjam el, mi látok. Anyukám este telefonált, hogy leadták a tudósításomat, majd néhány nap múlva hívtak a BBC-től... Egy hét alatt tizenkét világhírű tévé, rádió, újság keresett meg. Azt sem tudtam, hány embernek beszélek. Eközben egy zongora alatt aludtam és barátaim haltak meg mellettem. Amikor hazajöttem, azt mondtam, soha többet! Majd odaadták a Pulitzer Emlékdíjat, amiről azt sem tudtam, micsoda... Aztán felhívtak az Egyesült Államokból, hogy menjek, tanuljak Miamiban. Nekem a Miami Egyetemről - mely az USA egyik legnagyszerűbb magániskolája - nem az újságíróképzés, hanem a nyitott sportkocsik és a nagy mellű lányok jutottak eszembe. Hogyne mentem volna! Így kerültem ki és tanultam valami egészen újat.

- Az első, jugoszláv riport meghatározta a továbbiakat?

- Nyilvánvalóan. Óriási szerencsében, munkában, nem is tudom miben volt részem, hogy velem együtt tért haza Toma András, az utolsó hadifogoly. Nem a pályámat befolyásolta, hanem az életemet, akárcsak a jugoszláv háború. Minden díjat visszaadnék, ha nem haltak volna meg körülöttem az emberek... Annyi fontos dolog van a világon. Engem nem dühít, ha késik a busz három percet, ha ez a politikai párt nyer és nem az...

- A történetei között vannak vidámak is.

- Csak minden tizedik szomorú vagy tragikus, mégis ezek maradnak meg az emberekben.

- Mi az elsődleges cél?

- Az érzelemkiváltás. Ha megvizsgáljuk a társadalmunkat és az alapján ítéljük meg, ki a sztár, akkor megállapíthatjuk, hogy az, aki hétfő esténként ordibál a feleségével, aki a kebleit megnagyobbíttatja, mert ezekkel is címlapra lehet kerülni. Azok, akikről a könyveim szólnak, fantasztikus munkát végeznek, mégsem hallottunk róluk. Mindenki tudja, mi történt 2001. szeptember 11-én New Yorkban. Szörnyű tragédia, elképesztő dráma, elítélem. De a kérdésre, mit jelent, hogy vágjátok ki a magas fákat vagy tapossátok el a csótányokat, nagyon kevesen tudnak válaszolni az országban. Pedig 1994-ben 1 millió 100 ezer embert öltek meg Ruandában. Ebbe a kicsi országba ment József és Zsuzsanna a világ legnyugodtabb kisvárosából, Pécelről azért, hogy egyetemet építsen, békére tanítsa a még életben maradottakat, a gyilkosokat és az áldozatok hozzátartozóit. Elsősorban ilyen embereket szeretnék bemutatni, rájuk méltán lehetünk büszkék. Másrészt meggyőződésem, hogy a világ legtehetségesebb népe a magyar, ugyanakkor a legpesszimistább is. Ha nincs problémánk, gyártunk magunknak. Nem fogjuk fel, milyen nagy dolog egy pohár víz, egy pár cipő vagy egy tál étel... El kellene hinnünk, hogy itt Közép-Kelet-Európában nagyon jó életünk van.

- Melyik történet áll legközelebb a szerzőhöz?

- Magyarországon 1920. június 4-ről mindenkinek ugyanaz jut eszébe: hazánk területének megcsonkítása. Ám akkor és ott kötöttek egy úgynevezett Spitzbergák-egyezményt is, eszerint nekünk, magyaroknak komoly jogaink vannak az Északi-sark alatt található Jégszigeten. Egy év előkészület után Sváby András barátommal elindultunk és megalapítottuk a 2,11 négyzetméternyi kis Magyarországot, Magyar földet. Fantasztikus volt, hogy rátaláltunk egy történelmi paktumra. Ez könnyed történet, ráadásul kicsit feloldja mindazt, amit az ember joggal és okkal érez a trianoni békediktátum miatt.

- Mostanság mire készül?

- 1961. szeptember 15-én a Dunán, a Medve-Győr határátkelő között találtak egy enyhén fogyatékos, siketnéma asszonyt. Csehszlovák oldalon húzták ki a csónakot, de a rendőrök nem tudtak mit kezdeni a nővel, így betették a vojkovcei elmegyógyintézetbe. Szlovákia egyik legismertebb és legünnepeltebb emberével, Vadkerti Andreával gyakorlatilag 25 perc alatt megoldottuk Szlovákia egyik legnagyobb rejtélyét.

- Mendemondák elűzése érdekében még egy kérdés...

- Van hajam, nincs dudor, lyuk a fejemen. Csak arról van szó, ha leveszem a sapkám, már a kutya sem ismer meg.

Ezek is érdekelhetik