Kultúra

2007.12.29. 03:29

Az alkotótárs búcsúja

Zalaegerszeg - A napokban elhunyt Szerdahelyi Károly (1931-2007) építész. Alkotótársa, barátja, Németh János keramikus- művész búcsúzik tőle.

Zalai Hírlap

Szürke hétköznapokon is bekukkantott a műterem ablakán, bejött és együtt mustrálgattuk a készülő agyagformákat, a közösen megálmodott térbe kerülő domborműveket. Ha előkerült egy üveg vonyarcvashegyi, a világ jobb sorsáról ábrándoztunk, ma fénycsóva pásztázza csak a mintázóállványt. A hiányát érzem.

Közel ötven éve toppant be hozzám először a három lépcsős műterembe, a hajdanvolt kisvárosi kocsmahelyiségbe, hol akkor a jövendőt tervezgettük. Egyedül volt és tele reménnyel. A társa lettem a hitben. Akkor verseiben fejezte ki érzelmeit. 1969-ben írta:

Íme, egyedül jöttem/ az erdő bólint;/ megérti e néma találka örömét:/ csendben körülállnak a fák...

Hívták és jött. Akkor még kopasz volt a Landorhegy. A kisváros főteréről a mezőt láttuk. Kellett az építész. A város lassan a dombok lábaira kapaszkodott. Megformálni a jövő arcát volt a nagy feladat. Hol sikerült, hol nem, meg kellett küzdeni az emberrel, elvekkel, előítéletekkel. Veleszületett formaérzéke mindig kisegítette. A paraszti építészet egyszerűségét, tisztaságát a szívében hordozta. Ez volt talán az egyik kapocs, ahol egymásra találtunk és később több közös munkánk született. Kellett egy uszoda, megépült, és elkészült a fríz is. Egy generáció felnőtt és úszkált itt azóta. Neptun ma is ugyanúgy tekint le a fürdőzőkre. Így kezdődött és folytatódott tovább az ország más városaiban, és a millennium évében is. Hitte, hogy az ember emberarcú marad. Szerette a szépséges zalai tájat. A dombok ölelésében szunnyadozó, majd ébredező várost. Az ő városa volt. A szíve megdobbant, ha egy szobor a helyére került. Ha szebb lett a tér, az utca. Ha az egerszeghegyi dombok fáiról hallotta a madarak énekét, ha Göteborg, Maribor, Varsó építészeti világkongresszusain szűkebb hazájáról beszélt.

Ilyen volt a Zalaterv főmérnökeként, Zalaegerszeg főépítészeként. Pro Urbe díj, Zalaegerszegért díj, Lokálpatrióta díj, a megyei építészkamara díjai. Miniszteri kitüntetések. Mind kevés. Ember volt és magyar. Az első szóra jött, és hiába marasztaltuk, távozott. Amikor hozzám először betoppant, a három lépcsőt megjárta, de tudom, az ő lépcsői tovább, felfelé vezetnek.

Verssoraival búcsúzunk:

A domb alatt állt,/ lógó karokkal körülvették a fák,/ mint otthagyott néma jelet./ Alak és arc nélkül állt,/ arcát felitta a dombon túli nap,/ csak fénytelen, ovális kép maradt/ fehér háttér előtt/ mint megnémult vonás...

Vonásait őrzi a város. Őrzik barátai, építészek, művészek, az utca embere.

Ezek is érdekelhetik