Kultúra

2007.06.15. 02:28

Életre kel majd az udvar

Zalaegerszeg (pgy) - Az 1765-ben épült kvártélyház eredetileg katonák szálláshelyéül szolgált, ám funkciója többször is változott az idők során. Felújított udvara hamarosan a Művészeti Nyá- ri Esték színhelye lesz.

Péter Gyöngyi

A kvártélyháznak komoly története, történelme van, udvara korábban is adott már otthont koncerteknek. A nemrégiben felújított hangulatos tér valóban ideális művészeti bemutatókhoz. Így gondolta ezt a városvezetés is, és a Hevesi Sándor Színház munkatársait kérte fel egy előadássorozat megvalósítására. A szervezési feladattal a teátrum művészeti munkatársát, rendezőjét, Tompagábor Kornélt bízták meg, aki hangsúlyozta, hosszas készülődés előzi meg a július 27-én kezdődő Művészeti Nyári Esték rendezvényét. Ahhoz ugyanis, hogy valamennyi szempontból nívós produkciókkal szórakoztassák a nagyérdeműt, nélkülözhetetlen a komplett színházi infrastruktúra. A műszaki hátteret a teátrum, illetve annak szakemberei biztosítják.

- Aki bekukkant majd az utcáról, az a nézőteret pillantja meg, a színpad ugyanis a díszterem ablaka alá kerül. Esténként kétszázan foglalhatnak helyet az udvarban - mondta a szervező. - Nem egyetlen nyárra tervezünk, ennek megfelelően már arról is pontos elképzelésünk van, hogy három-négy éven belül miképpen kell kinéznie, működnie az egésznek. Szeretnénk, ha mindig minden tekintetben megfelelnénk a kor és a közönség igényeinek.

Az idei programot Mácsai Pál indítja az Azt meséld el, Pista! című, Örkény István életéről szóló előadásával, melyet a színművész Bereményi Gézával együtt jegyez. Másnap Huzella Péterrel lép fel Mácsai Pál a Befogad és kitaszít a világ című Villon-esttel. Koncertet ad a Zalaegerszegi Városi Vegyeskar, a város lakossága is láthatja a falujáró operett műsorát, és önálló produkcióval készülnek a Hevesi-színház művészei. Vajda Katalin Anconai szerelmesek című zenés komédiáját Kiss Ernő főszereplésével, Tompagábor Kornél rendezésében láthatja a közönség. A műsorban szerepel folklórgála és a Zalai Táncegyüttes Cigányritmus című estje is. A rendezvény augusztus végén Für Anikó Nőstény álom című lemezének bemutatójával zárul. A dalokat, melyek Hrutka Róbert és Bereményi Géza nevéhez fűződnek, teljes zenekari kísérettel adja elő a művésznő.

Az, hogy az udvar életre kel, sokakat megmozgat. Az előadássorozat kapcsán, árulta el Tompagábor Kornél, felvették a kapcsolatot a Zala Megyei Levéltár munkatársaival, az intézmény igazgatója, Molnár András pedig lényegesnek tartja, hogy kutakodjanak a kvártélyház épületegységének történetében...

Ezek is érdekelhetik