2007.01.23. 03:29
Négy év költsége
Zalaegerszeg - Több mint 177 millió forintjába került az adófizetőknek 2002 és 2005 között a megye országgyűlési képviselőinek költségtérítése. Ennyivel járult hozzá ugyanis az állam a zalai törvényhozók utazási és szállásköltségeihez.
A Tisztelt Ház tagjai - a képviselői tiszteletdíjon kívül - egyébként valójában három jogcímen kaphatnak juttatást: az utazási és a szállásköltségek mellett tudniillik alkalmazotti költségtérítést is igényelhetnek. A nekik dolgozó személy fizetését, a járulékokkal együtt, az Országgyűlés hivatali szervezete állja. A juttatáscsomag azonban további kedvezményekkel is kiegészül, hiszen a képviselők számára ingyenes a tömegközlekedés, nem kell fizetniük a postai és távközlési szolgáltatásokért, ha azokat a parlament hivatali szervezetén keresztül veszik igénybe.
Ugyancsak a hivatal gondoskodik számukra az egészségügyi szolgálatról, mandátumuk lejárta után hat havi végkielégítésre jogosultak, s nyugdíjba is mehetnek, ha a megbízatásuk megszűnésétől számított öt éven belül elérik az öregségi nyugdíjkorhatárt.
A legtöbb pénzt azonban tagadhatatlanul a költségtérítéssel lehet szakítani, hiszen kedvező esetben a szállásra és utazásra felvett összeg meghaladhatja a képviselői tiszteletdíjét. Ennek annál nagyobb a valószínűsége, minél messzebb lakik a honatya a fővárostól. Szállásköltség-térítésre azok a törvényhozók jogosultak, akik nem rendelkeznek budapesti lakóhellyel, és nem kapnak lakást az Országgyűlés hivatali szervezetétől. Mindehhez elegendő egy nyilatkozatot tenni, amelynek valóságtartalmát lapinformációk szerint senki sem ellenőrzi. A havi lakbérkiegészítés az előző ciklus első évében, 2002-ben 82.500 forint volt, 2005-re 105 ezer forintra emelkedett, most pedig valamelyest meghaladja a 110 ezer forintot. Az utazási hozzájárulás összegét alapvetően a lakóhely és a főváros közötti távolság szabja meg; 2005-ben például havi 336 ezer forint, tavaly pedig 353 ezer forint járt ezen a jogcímen a 200 kilométernél messzebbről jött képviselőnek.
Nem véletlen tehát, hogy a zalai törvényhozók a drágábbak közé tartoznak. Az Országgyűlés honlapján feltüntetett adatok szerint 2002 és 2005 között a legmagasabb, 18 millió forintot valamelyest meghaladó összegű költségtérítést közülük dr. Balogh Miklós (MSZP), Cseresnyés Péter (Fidesz), dr. Gyimesi Endre (Fidesz) és Varga László (MSZP) vehette fel. A 17 milliósok klubjába dr. Boros Imre (független), Göndör István (MSZP), Manninger Jenő (Fidesz), Nagy Kálmán (Fidesz) és Nógrádi László (Fidesz) tartozik. Szalai Annamária (Fidesz) neve mellett 8,8 millió forint szerepel, ő ugyanis csak 2004 tavaszáig volt képviselő, később az Országos Rádió és Televízió Testület tagja lett. Parlamenti helyére Garamvölgyi György került, aki összesen 6,5 millió forintot kapott 2005 végéig. Kovács Kálmán (SZDSZ) 93 ezer és Teleki László (MSZP) 528 ezer forintos költségtérítése mindezekhez képest elenyészőnek tűnhet, ám tudni kell, hogy mindketten kormányzati szerepet is vállaltak, így juttatásaik zöme nem az Országgyűlés költségvetésében jelent meg.