Gondolatai száradó faágak

A kanizsai irodalmár ezúttal új oldaláról mutatkozik be, hiszen a Petróleumlámpák árnyékában című kötet prózában tartalmazza a gondolatait. Olyan írások formájában, melyekből sugárzik létünk múlandósága, s az ellene folytatott lelki küzdelem. Az ötvenkilencedik évében járó szerző mind gyakrabban gondolkodik el élete értelmén, eddigi munkái eredményein és hiányosságain, sorsszerű kapcsolatain. De ne higgyék, hogy a kötet csupa dráma. Amiben így utólag, visszatekintve is megnyugvást talál Riersch Zoltán, azt is elénk tárja. Fel-feltűnnek életének folytatói, a családtagok és az unokák, de meghökkentő őszinteséggel mondja el ragaszkodását a halottaihoz, köztük az őt már fentről figyelő asszonyhoz, akinek állandó jelenléte áthatja a mindennapjait. Riersch Zoltán szerint a vigaszkeresés kézenfekvő módja az emlékezés. A Fogadj vissza, szülőfalum alcímet viselő kötetében nosztalgiával idézi a kiskomáromi gyermek- és ifjúkort, a már-már felejtés homályába vesző falusi élet képeit és hangulatait. Azokat az időket, amikor a petróleumlámpa fényénél tanult olvasni (Szinte még égeti arcomat a lámpa melege. Közel kellett hajolnom hozzá, már akkor is rossz volt a szemem.), s kezdeti kalandozásait az irodalomban. - Igen, ott születtem, nem messze a Mosó-patak partjától, nem sokkal a második világháború után, de már jócskán benne a frissen hatalomra jutott, fényes szellős Rákosi rettenetben - idézi élete kezdeteit egyik prózájából az immár három verseskötetet is jegyző Riersch Zoltán, aki rendszeresen publikál a fővárosi Kláris irodalmi, kulturális folyóiratban, s 2006 októberétől tagja a budapesti Krúdy Gyula Irodalmi Körnek. - Negyedik könyvem prózai stációkból áll, életemnek bizonyos fázisait, a körülöttem zajló eseményeket felelevenítve. Egy bizonyos kor után a gondolataink visszafordulnak, mintegy leltározva: mit csináltunk jól, rosszul, vajon mit hagyunk magunk után? Tulajdonképpen ezért jelentkeztem ezzel a kötettel, kiadásával restanciát kiegyenlítve. Nos, hogy akkor én miért írok? Jó kérdés. Jólesik. Talán valaki, optimális esetben valakik segítségére, örömére, tanulságára - olvasható Riersch Zoltán könyvében, a Gondolataim száradó faágak című prózájában.