2007.01.24. 03:28
Előadások az utazás, a földrajz kedvelőinek
Körkép (gyf) - Hét előadást tervez március végéig a Magyar Földrajzi Társaság Zalai Osztálya. A rendezvények többségének Keszthely ad otthont.
A 2007-es évad nyitó rendezvényére pénteken délután fél háromkor kerül sor a zalaegerszegi MMIK-ban, ahol az elnök tart diavetítéses beszámolót a társaság tavalyi svájci, illetve albániai tanulmányútjairól, majd az olaszországi Toscana tartományának, valamint Cseh- és Bajorország hegyvidékének főbb jellegzetességeivel ismerkedhetnek az érdeklődők.
Február 7-én Keszthelyen, a Balaton Színházban Hitesy Ervin a Földközi-tengeren dolgozó magyar olajkutatók munkáját mutatja be, 12-én ugyanott dr. Perényi János India és Nepál vidékére kalauzolja el hallgatóságát, egy hétre rá pedig szintén Keszthelyen az iraki háború kommunikációja kapcsán tart előadást Pálinkás István. Február 23-án a zalaszentgróti művelődési központban dr. Gyuricza László ismerteti Franciaország természeti és építészeti csodáit, míg a sorozat zárásaként március 12-én Keszthelyen Török Zoltán a világ legelhagyatottabb vidékének tartott Közép-Szibériát mutatja be.