Kultúra

2007.01.18. 03:28

Csupán alkalmi formációnak indult

Lenti (gyf) - Ismét van városi kórusa a Kerka-parti településnek. A mintegy negyventagú vegyes kar ugyan egyetlen alkalomra állt össze, ám a bemutatkozás olyan jól sikerült, hogy a Balás Endre karnagy vezette művészeti csoport már a folytatáson gondolkodik.A zeneirodalom egyik legnehezebb kórusművét éneklik

Gyuricza Ferenc

Lentinek több mint egy évtizede volt utoljára működőképes városi kórusa, azóta csupán két kisebb felnőtt kamaraegyüttes - az Ádám Jenő Zeneiskola keretein belül működő Szivárvány Kamarakórus és a Szent Mihály templom kórusa - pótolta ezt a hiányt.

- A városi kórus összeverbuválásánál természetesen számítottunk ezen kamaraegyüttesek tagjaira, csakúgy, mint a zeneiskola pedagógusaira és az általános iskolák ének-zene szakos tanáraira - mondta Balás Endre. - Azokat is hívtuk, akik a korábbi időszak városi kórusának voltak tagjai, s így közel félszáz személy jött össze, de tudunk még olyanokról, akiket meg lehet és meg is kell szólítanunk.

Balás Endre hozzátette, a városi kórus egyelőre még csak alkalmi jelleggel működik, hiszen egy Lenti nagyságú településen nehéz állandó jelleggel 40-50 főt mozgatni. Ezzel együtt is úgy érzi, sikerült bebizonyítani, hogy a városban szép számban élnek olyanok, akik hajlandóak tenni is a művészeti, illetve közösségi élet érdekében.

- Heti kétszer két órás próbát tartottunk, ez igen megterhelő volt, ám a bemutatkozás sikere kárpótolt bennünket a fáradalmakért - sorolta tovább a karnagy, majd azt is elmondta, eddig két alkalommal léptek fel, a karácsonyi éjféli szentmisét megelőzően, majd a város napján mutatták be Hndel Halleluja című kórusművét.

- A klasszikus zeneirodalomnak ez az egyik legnehezebb kórusműve - magyarázta Balás Endre. - Megfelelő előképzettség nélkül nem is szabad repertoárra tűzni. A lenti kórus tagjai azonban ezzel a darabbal is sikeresen megbirkóztak.

A kórus karnagya végül a jövőt illetően is felvázolt néhány elképzelést. Mint mondotta, elsőként a repertoár bővítésén kell gondolkodniuk, hiszen már a következő szereplés időpontja is adott. Május 26-án, a pünkösdöt megelőző szombaton Szent Erzsébetre emlékeznek Lentiben, ebből az apropóból mutat majd be a városi énekkar egy, a 800 éve született Árpád-házi szentről szóló kórusművet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!