Külföld

2011.07.28. 09:37

The Washington Post: az összeomlás előtt áll az al-Kaida

Az összeomlás szélére került az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet az ellene több éve folyó drónháború, illetve vezetője, Oszama bin Laden megölése nyomán - írta szerdai számában a The Washington Post terrorelhárításban illetékes amerikai tisztségviselőkre hivatkozva.

MTI


   
A lap szerint a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és más amerikai titkosszolgálatok úgy vélik, hogy az al-Kaida a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után ellene indított hadjárat eredményeként annyira meggyengült Pakisztánban, hogy viszonylag kevés támadással is teljesen meg lehetne semmisíteni. A névtelenül nyilatkozó források ugyanakkor arra figyelmeztettek, hogy a terrorszervezet képes lehet megújulni, de a radikális személyek és szervezetek részéről - például Jemenből - érkező terrorfenyegetés most nagyobb, mint az al-Kaida által jelentette veszély.
   
Leon Panetta új amerikai védelmi miniszter - a CIA volt igazgatója - júliusi afganisztáni látogatása során kijelentette: "elérhető közelségbe került, hogy stratégiailag legyőzzük az al-Kaidát". A Pentagon vezetőjének szavait bírálói akkor pusztán a csapatok lelkesítésére szánt üzenetnek vélték. A The Washington Post azonban úgy értesült, hogy CIA, a Nemzeti Terrorelhárító Központ és más szervezetek vezetői azóta hasonlóképpen nyilatkoztak a kongresszus tagjai számára zárt ajtók mögött megtartott tájékoztatókon.
   
Saxby Chambliss republikánus szenátor, a hírszerzési bizottság vezető republikánus tagja a lapnak úgy nyilatkozott, hogy az Arab-félszigeten működő al-Kaidát még távolról sem sikerült leküzdeni, de a terrorszervezet pakisztáni vezetésével kapcsolatban kijelentette: "megtettük azokat a lépéseket, hogy olyan helyzetbe kerüljünk, amelyben az gondolhatjuk, hogy győzhetünk".

Az Oszama bn Ladenről szóló dossziénkat itt olvashatja

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!