Külföld

2015.04.15. 10:27

Nagyszabású hadgyakorlatokat tart Rijád és Kairó Szaúd-Arábiában

Arab államok nagyszabású közös hadgyakorlatot tartanak Szaúd-Arábia területén; erről kötött megállapodást előre nem bejelentett kairói látogatása során a szaúdi védelmi miniszter az egyiptomi elnökkel - közölték egyiptomi lapok szerdán.

Máté Bence/MTI

A miniszter, Mohamed bin Szalmán bin Abdel-Azíz herceg villámlátogatása során abban is megegyezett Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel, hogy a két ország közös katonai bizottságot alakít a tervezett stratégiai jelentőségű hadgyakorlatok előkészítésére.

Sem a manőverek méretéről, sem azok ütemtervéről nem szól a keddi egyeztetésről kiadott elnöki közlemény, amelyből az sem derül ki, hogy a több Perzsa-(Arab-)öböl menti államot is magába foglaló gyakorlatok összefüggnek-e a nagyjából azonos országok által folytatott jemeni hadjárattal, illetve azzal a megalakulófélben lévő egységes arab haderővel, amelynek létrehozását a múlt hónapban jelentették be az Arab Liga éves csúcstalálkozóján.

Az elmúlt napokban számos olyan hír kapott szárnyra, amelyek szerint egyiptomi szárazföldi erők már Jemenben vannak vagy hamarosan behatolnak a három hete légicsapások és belharcok sújtotta ország területére. Ez utóbbit az egyiptomi hadsereg szóvivője kedden tagadta, amint azokat a sajtójelentéseket is, amelyek szerint egyiptomi katonák már el is estek Jemenben.

Nagy port kavart fel a közösségi hálókon néhány felvétel, amelyeken a hadsereg különleges erői látszanak az egyiptomi légitársaság egyik gépén, amint a pilótákkal fényképezkednek. Kairói vezetők dühösen reagáltak egyrészt a képek kiszivárogtatására, másrészt az EgyptAir igazgatójának nyilatkozatára, miszerint a társaság gépei nem szállítottak egyiptomi katonákat.

A képek sokak szerint egyértelműen azt jelzik, hogy a katonák a Jemenben folyó, Határozottság Vihara fedőnevű hadművelet részeként repülnek az Arab-félszigetre. Keddi lapok ugyanakkor kormányforrásokra hivatkozva azt jelentették, hogy a kommandósok egy régóta tervezett hadgyakorlaton fognak részt venni az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!