Külföld

2009.06.02. 06:22

Kim Dzsong Il utódának nevezte ki legkisebb fiát?

Szöul - Egy dél-koreai lap szerint Kim Dzsong Il észak-koreai vezető arra kérte az ország külképviseleteit, hogy tegyenek hűségesküt legkisebb fiának, Kim Dzsong Unnak.

zaol.hu

A Dong-A Ilbo című lap keddi száma "jól értesült" forrásokra hivatkozva tette közzé hírt, amely elemzők szerint annak a jele, hogy a 67 éves Kim kinevezte utódát. A szakértők azt is feltételezik, hogy Phenjan közelmúltbeli katonai akciói, köztük a múlt heti nukleáris kísérlet, azt a célt szolgálták, hogy Kim Dzsong Il megszilárdítsa hatalmát és így kinevezhette utódát. Egy másik szöuli lap, a Hankuk Ilbo azt is tudni vélte, hogy a nagykövetségek értesítése rögtön a május 25-i atomkísérlet után történt.
    
A Dong-A Ilbo az idézett forrásokra hivatkozva arról is beszámolt, hogy az észak-koreai vezetés szigorú biztonsági körülmények között tart képzést magas rangú tisztségviselőknek az immár a harmadik generációt érintő utódlás indoklásának céljával.
    
Kim Dzsong Ilnek, akit annak idején évtizedeken át arra készítették fel, hogy apjának, a kommunista államalapító Kim Ir Szennek az utóda legyen, három fia van, de az észak-koreaiak nem sokat tudnak róluk. Kim Dzsong Un, aki 1983-ban vagy 1984-ben született, Svájcban nevelkedett és titkosszolgálati vélemények szerint ő a legtehetségesebb a három fiú közül. Kim Dzsong Il korábbi szusi-szakácsa memoárjában úgy írt a legkisebb fiúról, mint apja kedvencéről. Korábban az elsőszülöttet, a 38 éves Kim Dzsong Namot tartották esélyesnek az utódlásra, egészen addig, amíg 2001-ben el nem kapták Japánban hamis útlevéllel. A középső fiút viszont - ugyancsak a szakács emlékiratai szerint - az észak-koreai vezető túlságosan "elpuhultnak" tartja ahhoz, hogy az ország első embere lehessen.


Forrás: MTI/Reuters/AP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!