Külföld

2016.12.13. 07:05

Hollandiában kapták el a magát rendőrnek kiadó magyar rablót

A férfihoz a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda célkörözési alosztályának nyomozói vezették el holland kollégáikat.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Célkörözési Alosztályának és a holland célkörözési szakegység együttműködésének eredményeképpen 2016. december 9-én a hollandiai Breda városában elfogták T. Tamás 42 éves magyar állampolgárt, akit többrendbeli, minősített rablás bűntett elkövetése miatt köröztek.

A férfi és társai olyan személyek sérelmére követték el a bűncselekményeket, akikről azt feltételezték, hogy otthonaikban nagyobb értékeket tartanak. Ehhez rendőri jellegű felszereléseket - láthatósági mellényeket, rádió adó-vevőket, bilincseket - szereztek be, majd magukat rendőrnek kiadva mentek be a sértettek lakásaiba.

T. Tamást a Fővárosi Ítélőtábla 2016 januárjában jogerősen 10 év szabadságvesztésre ítélte. A férfi a büntetés letöltését nem kezdte meg, ismeretlen helyre távozott, ezért országos, majd európai elfogatóparancsot bocsátottak ki vele szemben. A bűncselekmények kiemelt tárgyi súlyára tekintettel a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezetén belül működő célkörözési egység kezdte meg a bűnöző felkutatását. A nyomozók a széleskörű adatgyűjtés eredményeképpen megállapították, hogy a körözött személy Hollandiában bujkál. Kapcsolatba léptek a holland szervekkel, akiket tájékoztattak a beszerzett adatokról. A többszöri információcsere és a holland kollégák intézkedései alapján sikerült megállapítani a körözött személy tartózkodási helyét. Kiderült, hogy a férfi tetoválóként dolgozott Breda városában egy tetováló- és borbély üzletben. Elfogásakor T. Tamás megpróbált elmenekülni a holland különleges egység elől, ami nem járt eredménnyel.

A 42 éves férfit a holland rendőrök őrizetbe vették, a magyar szerveknek történő átadásáról a későbbiekben születik döntés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!