Külföld

2017.02.27. 10:06

Az Európai Parlament elnöke menekülttáborok kiépítését javasolja Líbiában

A menekültválság megfékezésére nagyszabású fejlesztési programot kell indítani az afrikai országok javára, Líbiában pedig menekülttáborokat kell kiépíteni - mondta az Európai Parlament (EP) elnöke egy hétfői német lapinterjúban.

Antonio Tajani a Berliner Morgenpost című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy meg kell próbálni megoldani Afrika legsúlyosabb gondjait, így foglalkozni kell a mezőgazdaságot ellehetetlenítő elsivatagosodás következményeivel, és fel kell lépni a Boko Haram iszlamista terrorszervezettel szemben.

"Vagy cselekszünk most, vagy afrikaiak milliói áramlanak Európába a következő húsz évben" - mondta az olasz konzervatív politikus.

Afrika stabilizálása valamennyi európai ország feladata, nemcsak Olaszországé vagy Németországé, a migráció területén különösen nagy erőfeszítéseket kifejtő országoké. Ezért a második világháború után Nyugat-Európa újjáépítésére indított amerikai segélyprogram, a Marshall-terv mintájára nagyszabású, több milliárd eurós fejlesztési programot kell indítani - mondta az EP elnöke.

Diplomáciai és gazdasági elemekből álló stratégiára van szükség, például európai-afrikai közös vállalatok megalapítására, szakmai képzési programok beindítására, és ki kell dolgozni egy EU-Líbia megállapodást a Földközi-tengerből kimentett emberek elhelyezéséről.

A megállapodás révén olyan táborokat kell felállítani, amelyekben akár több évet is el lehet tölteni, így a többi között gondoskodni kell megfelelő számú orvosról és a gyógyszerellátásról.

A menekülteket befogadó líbiai állomások "nem lehetnek koncentrációs táborok" - hangoztatta az EP elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!