Külföld

2011.03.06. 10:30

Észtországban parlamenti választások kezdődtek

Parlamenti választások kezdődtek vasárnap Észtországban, ahol a közvélemény-kutatások felmérése szerint újraválaszthatják a hatalmon lévő jobbközép kormányt, dacára a radikális megszorító intézkedéseknek.

MTI

A szavazó helyiségek reggel - helyi idő szerint - 9 órakor nyitottak és 20 óráig fogadják a szavazókat. Az egykamarás parlament (Riigikogu) 101 képviselői helyéért kilenc párt jelöltjei mellett 32 független is indult.
   
A 1,3 milliós lélekszámú Észtország volt a 17. állam Európában, amely fizetőeszközként idén januárban bevezette az eurót. Az 1991-ben függetlenné vált volt szovjet köztársaságot is keményen sújtotta a világgazdasági válság, de idén már növekszik a gazdaság, és csökkent a munkanélküliség, amelynek 14 százalékos mértéke még így is az egyik legmagasabb az unióban.
   
A választások érdekessége, hogy elektronikus úton is lehetett szavazni, és a 915 ezer szavazásra jogosult 15,4 százaléka
otthon tette le voksát kedvenc pártja mellett. Vasárnap már csak azok szavazhatnak, akik ezt eddig - február 24. és március 2. között - interneten vagy mobiltelefonon keresztül nem tették meg. A balti ország továbbra is az egyetlen a világon, amely egész területén biztosítja lakosainak az otthonról történő elektronikus szavazást.
   
Észtországban több mint 120 ezer olyan ember él, akinek nincs észt állampolgársága, többségében oroszajkúak. Állampolgárság híján ők nem is szavazhatnak.
   
A legutóbbi, 2007. március 4-i parlamenti választásokon az Észt Reformpárt 31, az Észt Centrumpárt 29, a Pro Patria-Res Publica 19, az Észt Szociáldemokrata Párt 10 mandátumot kapott, a törvényhozásba rajtuk kívül még az Észt Zöldek és az Észt Népi Unió 6-6 képviselője jutott be a törvényhozásba.
   
Ezt követően Andrus Ansip, a Reformpárt vezetője által alakított kormányban a Reformpárt a Pro Patria-Res Publica Szövetséggel és a szociáldemokratákkal lépett koalícióra. 2009 májusában a kormány kétpártivá szűkült, miután Ansip - költségvetési nézeteltérések miatt - menesztette három szociáldemokrata miniszterét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!