Külföld

2011.02.13. 12:58

Egyiptom: Londonban is keresik Mubarak millióit

Londonban is keresik Hoszni Mubarak egykori egyiptomi elnök kimenekített vagyonát - írta nyomozati és hírszerzési forrásokból származó értesüléseire hivatkozva a vasárnapi brit sajtó.

MTI

A The Sunday Times úgy tudja, hogy a súlyos csalások felderítésére szakosodott brit nyomozó szervezet (Serious Fraud Office, SFO) keresi azokat a milliókat, amelyeket a hatóság gyanúja szerint a minap elűzött Mubarak készpénz, illetve vagyonbefektetések formájában menekíthetett Londonba.
   
A vezető konzervatív vasárnapi lap által idézett értesülések szerint a Mubarak-család vagyona "legalább" 1,5 milliárd fontra (csaknem 500 milliárd forintra) tehető, és ennek jelentős része londoni és svájci bankokban hever, illetve londoni, New York-i és Los Angeles-i ingatlanbefektetésekben van lekötve.
   
Szakértői forrásokat idézve a The Sunday Times azt írta, hogy Londonban már megindult a Nagy-Britanniában lévő Mubarak-vagyon bírósági zároltatásának jogi előkészítése.
   
A lap tudomása szerint az SFO "érdeklődésének egyik tárgya" az a londoni kockázatitőke-társaság, amelyet Mubarak fiaival "hoznak kapcsolatba".
   
Az eddig is közismert volt, hogy Mubarak egyik fia, a 47 éves Gamal az 1990-es években hosszabb ideig élt és dolgozott Londonban, először a Bank of America bankcsoport citybeli részlegénél, majd - Medinvest Associates névvel - saját befektetési társaságot alapított.
   
Gamal Mubarak annak idején a brit főváros egyik legdrágább negyedében, Knightsbridge-ben lakott, egy ötszintes exkluzív rezidencián.
   
Richard Alderman, az SFO igazgatója a The Sunday Timesnak gyakorlatilag megerősítette, hogy a hatóság kutat a volt egyiptomi - sőt a nem sokkal korábban szintén elűzött egykori tunéziai - elnök esetleg Londonba menekített, vagy ott befektetett vagyona után. Alderman kijelentette: a közvélemény azt várja, hogy az SFO - ha tudomást szerez ilyen vagyonokról - kutassa fel és próbálja meg azokat visszajuttatni, hogy ezek a pénzek "az érintett országok népének javát szolgálhassák".
   
A lap név nélkül idézett forrásai szerint brit bankok is segíthették Mubarakot és családját a pénzek kimenekítésében Egyiptomból.
   
Egy másik tekintélyes vasárnapi konzervatív brit lap, a The Sunday Telegraph  nyugati hírszerzési forrásai szerint ugyanakkor Hoszni Mubarak a megmozdulások 18 napját azzal töltötte, hogy vagyonát a vizsgáló hatóságok számára fellelhetetlen helyekre csoportosítsa át.
   
A lapnak egy magas rangú nyugati hírszerzési illetékes azt mondta, hogy ha Mubaraknak "volt is pénze Zürichben, az már nincs ott".
   
A svájci hatóságok Mubarak lemondása után bejelentették, hogy zárolják a volt egyiptomi elnök esetleg svájci bankokban lévő vagyonát, és utasították a svájci pénzintézeteket a volt egyiptomi államfőhöz köthető bankbetétek felkutatására.
   
A The Sunday Telegraph forrásai szerint Mubarak elsősorban a Perzsa-öböl menti emírségekbe próbálta átmenteni mozgatható vagyonát; a családnak ezekben az országokban egyébként is jelentős befektetései vannak.
   
A lapnak egy amerikai tisztviselő azt mondta: lehet, hogy Mubarakék elvesztik külföldi ingatlanjaikat és néhány bankszámlájukat, de az bizonyos, hogy aranyrudakban és egyéb befektetési eszközökben lévő vagyonukat igyekeztek "biztonságos menedékhelyekre" juttatni.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!