Külföld

2017.03.04. 15:29

Egy pitbull mentette meg egy kisfiút, akit az anyja megpróbált vízbefojtani

A kétgyerekes édesanya, aki ellen jelenleg is eljárás folyik, így nem lehet pontosan megnevezni, Ausztráliában, New South Walesben sétált be a folyóba azért, hogy vízbefojtsa a gyerekeit.

A nő elmondása szerint egy barátja mondta neki, hogy meg kell ölnie a gyerekeit.

A 27 éves anya először az idősebbik, 9 éves fiát vitte be a folyóba, majd a víz alá nyomta a fejét. A partról az 5 éves, kisebbik gyermek hangosan zokogva nézte, ahogy az anyja megpróbálja megölni a testvérét. A szörnyű ügy nyomozati anyagából kiderült, hogy a két fiú külön apától származott, ám azt nem lehet tudni, hogy ennek volt-e valami köze a nő tettéhez.

Az anyát egy a semmiből feltűnő pitbull zavarta meg, aki mikor meglátta, hogy mi történik a parthoz közel, rögtön nekirontott a nőnek. A dulakodásban a 9 éves fiú is megsérült, ám nem súlyosan, így a kutya gyakorlatilag megmentette az életét. A négylábú azonban nem tudta megakadályozni, hogy a másik gyereknek baja essen, mivel valószínűsíthetően az események közben a kisebbik fiú beesett a folyóba.

A rendőrségnek és a katasztrófavédelemnek rövid időn belül sikerült megtalálnia a vízbefulladt gyermek holttestét.

Az anyát a hatóságok rögtön letartóztatták, a vizsgálat jelenleg is folyik ellene, szándékos emberölés miatt indítottak eljárást. A nő ügyvédje azzal védekezik, hogy a börtönviselt védence, aki egy hónapja szabadult, csak össze volt zavarodva, az eset után például nem értette, hogy hol vannak a gyerekei és miért nincsenek vele.

 

 

(via Metro)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!