Külföld

2011.02.28. 11:12

Egész alakos szobrot állítanak Kosztolányi Dezsőnek Szabadkán

Egész alakos szobrot állít Kosztolányi Dezsőnek Szabadkán az Aracs Társadalmi Szervezet - jelentették be a délvidéki kulturális egyesület hétvégi közgyűlésén.

MTI

 A Magyar Szó című délvidéki napilap hétfői beszámolója szerint az Aracs Társadalmi Szervezet megkapta az engedélyt arra, hogy egész alakos szobrot állítson Kosztolányi Dezsőnek a mostani mellszobor helyére.
   
A szombati közgyűlésen elhangzott, hogy Dudás Sándor szobrászművész már elkészítette az új alkotás makettjét. A szobor öntésének költségeire azonban egyelőre nincs pénz.
   
A jelenleg a szabadkai Svetozar Markovic Gimnázium előtt álló mellszobor, amely Almási Gábor alkotása, a tervek szerint a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium épülete elé kerülhetne vagy a Svetozar Markovic Gimnázium belső terében helyeznék el.
   
Az Aracs Társadalmi Szervezet révén az elmúlt 13 évben 90 ezer magyar könyv jutott el a szórványban élőkhöz. A szervezet emlékjeleket is felállított a Vajdaság területén, eddig már hat emléktábla jelzi a Délvidék jeles szülötteinek szülőházát.
   
Emellett megjelenteti az Aracs folyóiratot és könyveket is kiad. A kulturális szervezet hetedik kiadványát, a Híres magyarok albumát az általános iskola magyar osztályaiba járó felső tagozatosoknak, középiskolásoknak, óvó- és tanítóképzősöknek akarják ajándékba adni. Pénzhiány miatt azonban eddig a tervezett 6000 példány helyett mindössze 1000 példányban sikerült megjelentetni.
   
A társadalmi szervezet Aracs-díjjal és -éremmel tünteti ki azokat, akik fáradhatatlanul munkálkodtak a délvidéki magyarságért, az Aracs-Főnix-díjjal pedig azokat, akik sokat tettek az egyetemes magyarságért.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!