Külföld

2010.10.19. 11:51

Durva választási kampány Kárpátalján

Robbantás, gyújtogatás, lövöldözés, utcai erőszak és fenyegetőzések kísérik a 2010. október 31-i ukrajnai helyhatósági választásokat megelőző kampányt Kárpátalján; az atrocitásokból a helyi magyarok sem maradtak ki.

MTI

Már-már a 2004-es ukrán elnökválasztás előtti légkört idézi Kárpátalján, de legfőképpen Ungváron az október végi helyhatósági választások szokatlanul felfokozott hangulatú kampánya. Az Ungváron kiadott Kárpáti Igaz Szó keddi számának beszámolója szerint a rendőrségtől és a nemzetbiztonsági szolgálattól kértek védelmet az ungvári területi választási bizottság tagjai, mert napok óta fenyegető telefonhívásokkal, sms-ekkel bombázzák őket, és megfélemlítésként halotti koszorúkat dobálnak egyes bizottsági tagok házának udvarába, vagy helyeznek a lakásuk ajtaja elé. Kijovics Katalin, a városi rendőrség szóvivője a lapnak elmondta, hogy a hatóságok komolyan veszik és kivizsgálják a bejelentéseket.

Az ungvári magyar újság másik híre szerint vasárnapra virradóra két férfi megtámadta és véresre verte Dupka Nándort, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) ifjúsági szervezetének elnökét, aki pártjának választási plakátjait ragasztotta ki Ungvár egyik utcájában. A sértett a lapnak elmondta, hogy támadói magyarok voltak – az újság egyébként lakhelyük megjelölésével meg is nevezte őket –, a kifogásuk ellene pedig az volt, hogy az UMDSZ plakátjait ragasztotta ki. Az aktivista sérüléseiről orvosi látlelet készült, az ügyben rendőrségi vizsgálat indult.

Kárpátaljai hírportálok arról számoltak be, hogy az ilosvai járási Iloncán (Ilnica) ismeretlenek keddre virradóra több lövést adtak le az ellenzéki Batykivscsina Párt helyi szervezete elnökének a házára. Ivan Kapitan, aki jelöltként indul az önkormányzati választásokon, a sajtónak elmondta, hogy két golyó átütötte háza hálószobájának ablakát, több lövedék a közeli fákba fúródott. Úgy vélte, a lövésekkel őt akarták megfélemlíteni a választások előtt.

Az ua-reporter.com ungvári hírportál egyik keddi cikkének azt a címet adta, hogy a választások előtt Ungvár olyan, mint Chicago, a gengszterek városa. Az írás az önkormányzati választásokkal hozza kapcsolatba, hogy az utóbbi hetekben a kárpátaljai megyeszékhelyen elszaporodtak a durva incidensek. A hírportál az országos visszhangot kapott esetek közt említi, hogy ismeretlen elkövetők távirányításos bombát robbantottak egy nagyvállalkozó házánál, néhány nappal később a város központjában felrobbantották egy politikus üzletember terepjáróját, és felgyújtották a városi bíróság elnökének az autóját.    

Az ungvári választási kampány része az írás szerint, hogy ismeretlenek telefonon fenyegették a regnáló polgármestert bíráló lap főszerkesztőjét, patkánytetemeket dobáltak a vele szemben eséllyel induló egyik jelölt háza elé, míg a másik ringbe szálló ismert jelölt hosszú időre kórházba került tisztázatlan hátterű motorbaleset miatt. A rendszeres választásiplakát-rongálások mellett csak hab a tortán, hogy halotti koszorúkkal riogatják a területi választási bizottság tagjait - olvasható az ungvári hírportálon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!