Külföld

2015.12.17. 16:09

Bíróság elé kell állnia az IMF-vezérnek

"Hanyagság" gyanúja miatt bíróság elé kell állnia Christine Lagarde-nak, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatójának, volt francia gazdasági és pénzügyminiszternek a Bernard Tapie üzletembernek 2008-ban nyújtott nagy összegű kártalanítás ügyében - adta hírül csütörtökön az I-télé francia hírtelevízió.

A miniszteri rangú politikusok ügyeivel foglalkozó francia köztársasági bíróság (CJR) 2014 augusztusban indított előzetes eljárást az IMF-főigazgatója ellen az Adidas sportszergyártó cég eladása körüli, az államot megkárosító szövevényes kártérítési ügyben, amelyben az állam 403 millió euró (126 milliárd forint) kártérítést fizetett Tapie-nak a cég korábbi tulajdonosának.

A párizsi fellebbviteli bíróság két hete úgy döntött, hogy az üzletembernek vissza kell fizetnie az államnak a teljes összeget. A kártérítésről Lagarde pénzügyminisztersége idején született döntés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!