Külföld

2014.04.24. 11:15

A biztonsági erők "terroristákat" öltek meg Szlovjanszknál

Az ukrán biztonsági erők öt "terroristát" megöltek csütörtökön a Donyeck megyei Szlovjanszknál, az ország keleti részében folyó terrorellenes művelet keretében - közölte az ukrán belügyminisztérium.

Kovács Andrea/MTI

A szűkszavú közlemény szerint a hadsereg és a belügyminisztérium alá tartozó egységek az illegális oroszbarát fegyveres csoportok három útzárát semmisítették meg a város északkeleti részén. A harcok közben a biztonsági erők egyik tagja megsebesült.

Helyszíni jelentések előzőleg arról számoltak be, hogy több irányból páncélozott harcjárművek tartanak a város felé. Az AFP francia hírügynökség helyszínen tartózkodó fotóriportere öt harckocsit látott, amelyek észak felől törték át az oroszbarát szakadárok egyik úttorlaszát.

A városházát megszállva tartó szeparatisták rohamra készülnek. A szakadárok szóvivője azt mondta, hogy a helyi önkormányzat polgári alkalmazottait utasították, hogy hagyják el az épületet, fegyvereseik viszont a helyükön maradnak.

A szakadároknak a Szlovjanszk és Szvjatohirszk közötti útzáránál lövöldözés tört ki, amelyben az előzetes információk alapján ketten vesztették életüket és többen megsebesültek. A szeparatisták helyi "önvédelmének" egyik képviselője szerint ismeretlen fegyveresek támadtak az ellenőrzőposztjukra az út melletti erdősávból, a támadókat az útzárnál lévők üldözőbe vették.

Helyi beszámolók szerint a városban szakadozik a mobiltelefon-kapcsolat, ami miatt nehéz információkhoz jutni az aktuális helyzetről.

A város fölött katonai helikopterek köröznek. Tömegével viszik haza a szülők gyerekeiket az iskolákból és az óvodákból.

Előző este ismeretlen fegyveresek Szlovjanszknál rálőttek az ukrán nemzeti gárda két helikopterére, amely légtérellenőrzést végzett a város és környéke fölött. A katonai gépek jelentéktelen sérüléseket szenvedtek, a személyzet sértetlenül úszta meg a támadást.

A belügyi tárca szerdán közölte, hogy a hatásköre alá tartozó különleges erők kiszorították a fegyveres szakadárokat a Donyeck megye északi részén lévő Szvjatohirszk városából. A műveletnek senki sem esett áldozatául.

Olekszandr Turcsinov ukrán ügyvivő államfő kedden adott utasítást a terrorellenes művelet folytatására Kelet-Ukrajnában, amelynek "aktív fázisát" a múlt héten a húsvéti ünnepek idejére leállították. A terrorellenes lépések célja, hogy "megvédjék az Ukrajna keleti részén élő ukrán állampolgárokat a terroristákkal szemben".

A videó a reklám után indul

Közben belügyi források szerint Szlovjanszk önkényesen kinevezett szeparatista polgármestere, Vjacseszlav Ponomarjov azzal fenyegetőzött, hogy "helyben agyonlövi" azokat, akiknél röplapot talál. Előző nap a terrorellenes művelet keretében röplapokat osztottak ki a békés lakosoknak, amelyekben az áll, hogy őrizzék meg nyugalmukat, lehetőleg maradjanak otthon, ne hagyják felügyelet nélkül a gyerekeket az utcákon, ne engedjenek a provokációknak és ne engedelmeskedjenek a törvénytelen, önkényesen létrejött helyi vezetés képviselőinek.

Ashton: a fejlemények súlyos aggodalomra adnak okot

Súlyos aggodalomra adnak okot a kelet-ukrajnai fejlemények, az emberrablásokról, kínzásokról és gyilkosságokról érkező híradások - közölte csütörtökön az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Catherine Ashton.

A külügyi főképviselő külön kiemelte a megkínzott és megölt Volodimir Ribak önkormányzati képviselő és egy másik hasonló sorsra jutott férfi, Pavel Kovelko esetét. Arra az álláspontra helyezkedett, hogy a hasonló esetekben független és átlátható vizsgálatnak kell maradéktalanul fényt derítenie a történtekre, az elkövetőket pedig bíróság elé kell állítani.

Közleményében az uniós diplomácia vezetője a fegyveres csoportok által jogtalanul fogva tartott emberek azonnali elengedését követelte.

"Követelem, hogy a genfi megállapodás értelmében érjen véget az erőszak, a megfélemlítés és a provokáció" - áll az Európai Külügyi Szolgálat által kiadott közleményben.

Ashton a kommünikében hangsúlyozza, hogy a múlt heti genfi megállapodást minden félnek kötelessége végrehajtani, így a törvénytelen fegyveres csoportoknak is fel kell hagyniuk az erőszakkal és a provokációval, és le kell őket fegyverezni.

Putyin következményekkel fenyegette meg Kijevet a kelet-ukrajnai terrorellenes akció miatt

Az orosz államfő azzal fenyegette meg a kijevi döntéshozókat, hogy következményei lesznek az "ukrán nép elleni akciónak", és azok érinteni fogják az orosz-ukrán állami kapcsolatokat is. Vlagyimir Putyin egy szentpétervári sajtófórumon csütörtökön komoly népellenes bűncselekménynek nevezte a kelet-ukrajnai terrorellenes műveleteket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!