Külföld

2017.02.23. 13:36

Elfogtak egy iszlamistát robbantásos merénylet előkészítésének gyanúja miatt

Elfogtak egy szélsőséges iszlamistát robbantásos merénylet előkészítésének gyanúja miatt Németországban - közölték csütörtökön a hatóságok.

A 26 éves német állampolgár kihallgatásán beismerte, hogy csapdába akart csalni rendőröket vagy katonákat, hogy saját készítésű pokolgépével meggyilkolja őket - áll a cellei ügyészség és a göttingeni rendőrkapitányság közös közleményében.

A gyanúsítottat még szerdán vették őrizetbe az Alsó-Szászország tartományi Northeimben. Lakásában "nem hagyományos" robbanószerkezet előállítására alkalmas vegyi anyagokat és gyújtószerkezet készítésére alkalmas elektronikai alkatrészeket találtak.

A férfi a szélsőséges iszlamizmus Németországban leginkább elterjedt irányzata, a szalafizmus híve - áll a közleményben, amely szerint súlyos, állam elleni bűncselekmény előkészítésével gyanúsítják, és azzal, hogy engedély nélkül tárolt és kezelt robbanásveszélyes anyagokat.

A szalafisták elvetik a világi államot, és a saría, az iszlám jogrend alapján működő állam kiépítésére törekednek. Az irányzat németországi híveinek száma 10 ezerre tehető. A 82,8 milliós Németországban nagyjából 4-4,5 millió muzulmán vallású ember él.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!