Külföld

2016.04.08. 15:51

Elkaphatták az utolsó párizsi merénylőt

A belga rendőrség elfoghatta Mohamed Abrinit, a novemberi párizsi terrortámadás utolsó szökésben lévő gyanúsítottját – írja a BBC belga médiaértesülések alapján.

A belga hatóságok egyelőre annyit erősítettek meg péntek délután, hogy több, a brüsszeli terrortámadással összefüggésbe hozható letartóztatás is történt. Az este folyamán sajtótájékoztatón ismertetik majd a részleteket.

A flamand VRT szerint Anderlechtben vehették őrizetbe Abrinit.

A 31 éves marokkói származású belga férfi jelenleg Európa legkeresettebb terroristája. A március közepén letartóztatott párizsi támadó, Salah Abdeslam gyerekkori barátja, a családjaik szomszédok voltak a brüsszeli Molenbeek negyedben. Állítólag kulcsszerepe volt a a párizsi merényletek logisztikájában és tervezésében.

 

Abriniról azt lehetett még tudni, hogy a párizsi merényletek előtt két nappal Abdeslammal együtt megállt egy benzinkútnál azzal a Renault Clióval, amit a támadásokhoz is használtak november 13-án. Azt is feltételezték róla, hogy esetleg Szíriába szökött.

A flamand VRT-nek emellett több forrás azt is mondta, hogy Abrini lehetett az a kalapos, fehér kabátos merénylő, aki gyalog menekült el a robbantások előtt a brüsszeli Zaventem reptérről. Térfigyelők felvételei alapján videót is kiadtak arról, ahogy az út közben kabátjától megszabaduló kalapos férfi gyalog bement Brüsszel belvárosába.

A Le Soir szerint pénteken elfoghatták az ötödik, még keresett férfit is, aki a metróban robbanó Khalid el-Bakraouinak segíthetett. Az RTBF szerint Osama K. vásárolhatta azokat a táskákat, amiket a merénylők használhattak.

A kalapos férfi és a metrós segítőt kereste az elmúlt hetekben a rendőrség, a másik három támadót már azonosították. A reptéren robbantott Najim Laachraoui és Brahim el-Bakraoui, a metróban pedig Khalid el-Bakraoui.

A november végi párizsi merényletsorozatban az öngyilkos merénylőkön kívül 130 ember halt meg. Március 22-én előbb a brüsszeli reptéren, majd nem sokkal később a metrón robbant bomba, a halálos áldozatok jelenlegi száma 32 fő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!