Külföld

2012.02.23. 18:39

Vádat emelnek a volt IMF-vezér ellen

Vádat emelnek Franciaországban Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutalap (IMF) volt vezérigazgatója ellen üzletszerű kéjelgés elősegítésében való bűnrészesség és hűtlen kezelés bűntette miatt - közölte egy igazságügyi forrás.

MTI

Dominique Strauss-Kahnt (közkeletű rövidítéssel: DSK-t) egy prostitúciós hálózat ügyében indított nyomozás keretében kedden és szerdán hallgatták ki Lille városában, s erre az időre őrizetbe is vették. A férfi végül szerda este szabadon távozhatott, de már akkor nyilvánosságra hozták: az esetleges vádemelés ügyében a vizsgálóbírók március 28-ra visszarendelték.

A Dominique Strauss-Kahn ellen felhozott bűncselekmények húsz, illetve öt év szabadságvesztéssel büntethetők.

Az IMF volt vezetőjét saját kérésére hallgatták ki azokkal a párizsi és washingtoni szexpartikkal kapcsolatosan, amelyeken a részvételét már korábban nyilvánosan beismerte. Prostituáltak szolgáltatásainak igénybevételét nem tiltják a francia törvények, a nyomozók azonban azt feltételezték: a férfi tudott arról, hogy a szexpartikon megjelent nők prostituáltak voltak, s utazásaikat nagyvállalatok számláiról finanszírozták.

Az ügyben kihallgatott tanúk egy része azt állította, hogy Strauss-Kahn minderről semmit sem sejtett. A nyomozás egyes elemei azonban ennek ellenkezőjére utalnak. A francia sajtóban például megjelentek olyan információk, miszerint sms-ek bizonyítják, hogy legalább egy hölgypartnere igazi kilétét ismerte az egykori IMF-vezér.

A kihallgatásról kiszivárgott hírek szerint Dominique Strauss-Kahn többek között azzal védekezett: eszébe sem jutott, hogy a rendezvényeken megjelent fiatal nők prostituáltak lettek volna, hiszen közülük egyeseket rendőri vezetők mutatták be nekik.

S valóban, az úgynevezett Carlton-ügyben vádlottként szerepel Jean-Christophe Lagarde, Lille korábbi rendőrfőkapitánya is. A gyanú szerint helyi vállalkozók prostituáltakat közvetítettek Strauss-Kahnnak, aki a lille-i főkapitány társaságában vett részt a luxusszállodákban rendezett partikon.

Eközben nyilvánosságra került: március 15-én tartják New Yorkban az első meghallgatást DSK "szexbotrányának" másik fejezetében. Az IMF akkori vezérigazgatóját tavaly május 14-én az amerikai nagyvárosban őrizetbe vették, mert az ottani Sofitel szálloda egyik szobalánya erőszakos nemi közösüléssel vádolta meg a hotelből éppen kijelentkezett DSK-t. Ebből hatalmas botrány kerekedett, Strauss-Kahnnak le kellett mondania posztjáról, s az ügy egyben véget vetett politikai ambícióinak is (miközben letartóztatása pillanatáig ő volt a francia szocialisták legesélyesebb elnökjelöltje az idei államfőválasztásra.) A DSK elleni New York-i büntetőeljárást végül beszüntették a szobalány szavahihetőségét övező kétségek miatt: ám a nő polgári pert indított a férfi ellen, kártérítést követelve, s ennek első meghallgatását tartják majd márciusban az amerikai nagyvárosban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!