Külföld

2012.02.10. 11:25

Halálos étvágycsökkentő - Legalább 1300 ember halálát okozta egy gyógyszer

A cukorbetegek kezelésére forgalomba hozott étvágycsökkentő hatású Mediator elnevezésű gyógyszer, amelyet elterjedten használtak a fogyás segítésére is legalább 1300 ember halálát okozta mielőtt bevonták a piacról - állapították meg francia kutatók csütörtökön közzétett tanulmányukban.

MTI

   
Mahmoud Zureik, a kutatás társvezetője, a francia Nemzeti Egészségügyi és Orvosi Kutatási Intézet (Inserm) munkatársa szerint a 33 év során, amíg a szer forgalomban volt körülbelül 3100 ember került kórházba szedése miatt.
   
A Franciaországban Mediator márkanéven forgalmazott, benfluorex hatóanyagú szert túlsúlyos cukorbetegeknek írták fel, de étvágycsökkentő szerként is alkalmazták 2009 novemberéig, amikor betiltották, miután felmerült, hogy károsíthatja a szívbillentyűket. A szert az Egyesült Államokban, Spanyolországban és Olaszországban is betiltották.
   
Az egészségügyi termékek biztonságosságáért felelős francia ügynökség korábban, 2010-ben úgy becsülte meg, hogy a gyógyszer 1976-os bevezetésétől mintegy 500 halálesethez járult hozzá a benfluorex hatóanyag. A termék gyártója, a Servier gyógyszervállalat akkor visszautasította a hatóság becslését arra hivatkozva, hogy a népesség 2,5 százalékának van szívbillentyű-problémája, amely a túlsúllyal és az életkorral romlik.
   
Zureik mostani tanulmányában pontosította a halálos áldozatok becsült számát, eszerint 1300 ember halálát okozhatta a szer. Az elemzéshez felhasznált adatok zöme a francia országos egészségbiztosítási rendszerből származik, ezek szerint 2006-ban például 303 ezer páciens szedte a szert az országban. Kivonásáig összesen 145 millió dobozzal adtak el a Mediatorból a francia piacon.
  
 A tanulmányt a Pharmacoepidemiology and Drug Safety című szafolyóirat legfrissebb számában csütörtökön tették közzé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!