Külföld

2011.11.13. 07:14

Lemondott Berlusconi

A köztársasági elnöki palota közleményben tudatta a miniszterelnök Silvio Berlusconi lemondását és azt, hogy az államfő Giorgio Napolitano vasárnap megkezdi a parlamenti pártok delegációival való konzultációt az új kormányfő megnevezéséről.

MTI

Napolitano minél gyorsabban le kívánja zárni az egyeztetést, hogy a közgazdász Mario Monti kinevezését holnap estére megerősítse. Az államfői palota előtt tapsoló tömeg ünnepelte Berlusconi lemondását. Buffone! (Pojáca!) - kiábálták rá.    

Miután szombat délután a római képviselőház megszavazta a költségvetési törvényt, Berlusconi összehívta kormánya utolsó ülését. Az eddigi kormánypárt Szabadság Népe (PdL) közölte, hogy támogatja a Monti vezette kabinet felállítását. Berlusconi ezt követően ment az államfői palotába: a kormányfői autó a Róma központjában Berlusconi ellen tüntető tömegen haladt keresztül.        

A római képviselőház előtt szombat délutántól gyülekeztek a Berlusconi távozását ünneplők. Ellenzékiek csoportja "Bye-bye" táblákkal búcsúztatta "a Földközi-tenger térségének utolsó diktátorát".  Az államfői palotánál zenekar és kórus adott elő Halleluját Berlusconi távozására. Mások bunga-bunga táncot jártak. Bohóc! Börtönbe vele! - kiabálták Berlusconira magánrezidenciája, a Grazioli-palota előtt, ahol Silvio! Silvio! Te vagy a mi kormányfőnk! - kiáltásokkal jelen voltak Berlusconi hívei is.
   
A kormányváltás ellen tiltakozott a szélsőjobboldali Új Rend, mely szerint Mario Montit az Európai Központi Bank kényszeríti Itáliára.
   
A Berlusconi ellen és mellett tüntetők többször is egymást szidalmazták. Volt, aki az olasz himnuszt, más a Bella ciao partizándalt énekelte. Füttyszó és szidalmak vártak a volt miniszterekre. A hangulat többször feszültté vált. Rendőrkordon védte a távozó kormány politikusait. Kotródjatok! - kiáltották az utcákon Mara Carfagnának, a Berlusconi-tévék táncosnőjéből lett esélyegyenlőségi miniszternek. Már megyünk! - válaszolta Carfagna. Roberto Formigoni, Lombardia tartományi elnöke középső ujját mutatta az ellene tüntetőknek.        Nem egy kormánynak lett vége, a közel húsz éve tartó Berlusconi-korszak zárult le - jegyezte meg kommentárjaiban az olasz sajtó.

Sárközy Júlia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!