Külföld

2011.10.13. 16:35

Szexuális zaklatás történt, vádemelés nem

Elévülésre hivatkozva vádemelés nélkül lezárta Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezetője ügyét csütörtökön a párizsi ügyészség, de azt kimondta, hogy szexuális zaklatás történt.

MTI

A volt IMF-vezér ellen Tristane Banon újságíró-regényíró tett júliusban panaszt nemi erőszak kísérletének gyanújával egy 2003. februári találkozón történtek miatt, amely a nő szerint dulakodással ért véget.

Az ügyészség előzetes vizsgálata megállapította, hogy bizonyítékok hiányában a nemi erőszak kísérletének gyanúja nem megalapozott, az esetet viszont szexuális zaklatásnak minősítette, de miután az 2003-ban történt, eljárás nem indítható, hiszen annak elévülési ideje három év.

A 32 éves sértett korábban jelezte, hogy amennyiben az ügyészség ejti a panaszát, vizsgálóbíróhoz fordul és felülvizsgálatot kér. Amennyiben bebizonyosodik a nemi erőszak kísérletének gyanúja, indítható vádemelési eljárás, miután ennek a bűncselekménynek tíz év az elévülési ideje Franciaországban, és 15 év elzárással büntethető.

A regényírónő 2007-ben egy televíziós műsorban mondta el először, hogy a politikus egy interjú alkalmával
erőszakoskodott vele, ám a felvételen kisípolták Strauss-Kahn nevét. Banon arról beszélt az adásban, hogy a férfi, akitől interjút kért, egy szinte teljesen üres lakásban adott neki randevút. Onnan pedig csak egy dulakodást követően tudott elszabadulni, miután a férfi "kikapcsolta a melltartóját és megpróbálta kinyitni a farmerját". Annak idején Banont az anyja, aki szocialista politikus, beszélte le arról, hogy panaszt tegyen. Banon akkoriban a politikus Camille nevű lányának a barátnője volt, annak anyja, Brigitte Guillemette (Strauss-Kahn előző felesége) pedig az írónő keresztanyja.

A nő végül azt követően tett feljelentést júliusban Strauss-Kahn ellen Párizsban, hogy a New Yorkban május 14-én nemi erőszakkal megvádolt volt IMF-vezért szabadlábra helyezték, miután kételyek merültek fel az ottani sértett szavahihetőségét illetően. A vádpontokat utóbb ejtette az amerikai ügyészség és Strauss-Kahn hazatért Franciaországba. Azóta amerikai vádlója polgári peres keresetet nyújtott be a New York-i bíróságon, amelynek elutasítását indítványozták Strauss-Kahn ügyvédjei.

A politikust szeptember végén szembesítették a francia írónővel. A több mint kétórás eljárás során egyik fél sem változtatott álláspontján. Sajtóértesülések szerint korábbi rendőrségi kihallgatásán a volt IMF-vezető beismerte, hogy annak idején, a 2003-ban lezajlott találkozón közeledni próbált a nőhöz, meg akarta csókolni őt, de a kísérlet sikertelensége nyomán feladta. Az erőszak tényét viszont egy televíziós interjúban határozottan elutasította, "képzelt jelenetnek" minősítette azt, amit a nő előadott az állítólagos megerőszakolási kísérletről, és rágalmazásért eljárást indított ellene.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!