Külföld

2011.07.14. 08:40

Bombák robbantak Mumbaiban, terrortámadásra gyanakodnak

Az indiai hatóságoknak egyelőre fogalmuk sincs arról, ki vagy mely szervezet követhette el a 17 halálos áldozatot követelő, hármas robbantásos merényletet szerdán Mumbaiban, minden "Indiával ellenséges" csoport szóba jöhet - közölte csütörtöki sajtóértekezletén Palaniappan Csidambaram, a központi kormány belügyminisztere.

MTI

Közölte, hogy a legutóbb közölt adathoz képest kevesebb, nem 20, hanem 17 a halálos áldozatok száma, és 131 a sebesülteké.
Megerősítette előző napi gyanúját, miszerint összehangolt terrortámadás történt. A pokolgépek ammóniumnitrátból készültek, és nem távirányítással robbantották fel őket - tette hozzá. Elmondta még: a hírszerzés nem tudott semmit arról, hogy merénylet készül.
Az egyik robbanás a nagyváros központjának zsúfolt, Dadar nevű negyedében történt, kettő pedig kilométerekre onnan, Mumbai déli részén, egy üzleti negyedben és egy híres ékszerpiacon. Tizenöt perc alatt következtek be, este hét óra körül, amikor mindhárom helyszínen nagy a forgalom, sok a munkából hazafelé tartó ember

A magyar Külügyminisztérium megdöbbenéssel értesült a történtekről

A magyar Külügyminisztérium megdöbbenéssel értesült a Mumbaiban szerdán elkövetett robbantásos merényletsorozatról - közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.

A közleményben úgy fogalmaztak: az elkövetett akció ártatlan emberek életét kioltó, aljasan kitervelt és kíméletlenül végrehajtott terrorista cselekmény volt, amelyet - határozottan elutasítva a terrorizmus minden formáját - mélységesen elítélnek.
A Külügyminisztérium egyúttal őszinte együttérzését fejezte ki az Indiai Köztársaság kormányának és népének, jelezve: osztozik mindazok fájdalmában, akik hozzátartozóikat, illetve szeretteiket veszítették el, vagy maguk is sérülést szenvedtek e szörnyű tettek következtében.
Mumbaiban az ismeretlenek által szerdán elkövetett merényletekben 17-en meghaltak, 131-en pedig megsebesültek. Az egyik robbanás a nagyváros központjának zsúfolt, Dadar nevű negyedében történt, kettő pedig kilométerekre onnan, Mumbai déli részén, egy üzleti negyedben és egy híres ékszerpiacon.



Szerdán történt - Bombák robbantak Mumbaiban

Húszra emelkedett a szerdán India üzleti fővárosában, az óceán partján lévő Mumbaiban bekövetkezett három robbanás halálos áldozatainak száma, s több mint száz ember megsebesült - közölték indiai hivatalos források.

Az áldozatok számáról Pritviraj Csavan, Maharashtra állam kormányfője számolt be, Palaniappan Csidambaram, a központi kormány belügyminisztere pedig azt mondta, hogy a számuk még emelkedhet. A városban készenlétet hirdettek ki.

A miniszter szerint abból, hogy a robbanások gyors egymásutánban, láthatóan összehangoltan következtek be, arra következtetnek, hogy terrortámadás történt. Utalt a külföldi közreműködés eshetőségére is, mondván, hogy ez "kihívás Indiai szuverenitása ellen". A minisztériumban magas szintű értekezletet hívtak össze, és központi vizsgáló csoportot küldtek Mumbayba. Az elkövetőkről még nem tudni.

Az egyik robbanás a nagyváros központjának zsúfolt, Dadar nevű negyedében történt, kettő pedig kilométerekre onnan, Mumbai déli részén, egy üzleti negyedben és egy híres ékszerpiacon. Tizenöt perc alatt következtek be, este hét óra körül, amikor mindhárom helyszínen nagy a forgalom, sok a munkából hazafelé tartó ember.

"Ez egy újabb támadás India szíve ellen. Teljes erővel szembeszállunk a kihívással, és most sokkal jobban fel vagyunk készülve, mint 2008-ban" - mondta Csavan, az állam főminisztere.

Barack Obama amerikai elnök elítélte a támadást, és segítséget ígért a tettesek felkutatásában. Elítélő nyilatkozatot adott ki a pakisztáni elnök és a kormányfő is.

Ha bebizonyosodik, hogy valóban terroristák robbantottak, akkor ez lesz az első komoly támadás Mumbaiban azóta, hogy 2008-ban pakisztáni bázisukról elindult szélsőségesek összehangolt támadássorozatot hajtottak végre két luxusszálloda, egy zsidó közösségi központ és egy forgalmas pályaudvar ellen, és csaknem százhetven embert megöltek. Ha ráadásul az is kiderül, hogy az elkövetők pakisztáni hátterűek, összeomolhatnak a 2008-as merényletek miatt felfüggesztett, és csak pár hónapja felújított megbékülési tárgyalások a két ellenségeskedő szomszéd között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!