Külföld

2011.05.25. 15:36

Cameron, Obama: elképzelhetetlen Líbia jövője Kadhafival

"Elképzelhetetlen" Líbia jövője úgy, hogy Moammer el-Kadhafi marad az ország élén - mondta szerdán David Cameron brit kormányfő Barack Obama amerikai elnökkel tartott közös londoni sajtótájékoztatóján.

MTI

Obama ugyanerről a kérdésről kijelentette: a líbiai katonai akciónak most már megvan az ahhoz szükséges "lendülete", hogy ha a szövetségesek "továbbra is a jelenleg követett irányban haladnak", akkor Kadhafi végül kénytelen lesz távozni.
   
Barack Obama hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként, állami látogatáson tartózkodik Londonban, de a látogatás befejező, szerdai napján - a jórészt protokolláris programokkal telt első nap után - a világpolitika került előtérbe. Obama és Cameron a sajtótájékoztató előtt egyórás megbeszélést tartott a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban, hírek szerint elsősorban Líbiáról, valamint a pakisztáni és az afganisztáni helyzetről.
   
A megbeszélések után, a brit kormány exkluzív rendezvényközpontjaként szolgáló Lancaster House parkjában tartott közös sajtótájékoztatón David Cameron hangsúlyozta: a Líbia ügyében hozott ENSZ-határozat nem a rendszerváltozást célozza, hanem a polgári lakosság védelméről szól, és ennek érdekében "minden szükséges intézkedést" lehetővé tesz. Cameron szerint azonban a legtöbb politikai vezető - köztük ő és Obama is - azon a véleményen van, hogy nehéz elképzelni a vonatkozó 1973-as számú biztonsági tanácsi határozat végrehajtását Kadhafi hatalmon maradása esetén.
   
A miniszterelnök szerint a brit kormány véleménye az, hogy fokozni kell a líbiai rezsimre gyakorolt nyomást, és ehhez - a BT-határozat keretein belül - "minden lehetséges eszközt" fel kell használni.
   
Obama ehhez a kijelentéshez csatlakozva a sajtótájékoztatón kijelentette: a katonai beavatkozás eddigi, "hatalmas" eredményei láttán a Kadhafi-rezsim megértheti, hogy nem fog enyhülni a szövetségesek által rá gyakorolt nyomás.
   
Cameron gratulált az amerikai elnöknek az al-Kaida terrorhálózat vezére, Oszama bin Laden ellen végrehajtott kommandós akcióhoz. A brit kormányfő szerint Pakisztán, ahol bin Laden az életét kioltó rajtaütésig évekig élt, többet szenvedett a terrorizmustól, mint bármely más ország a világon, és "Pakisztán ellensége a mi ellenségünk is". Éppen ezért nem hátat fordítani kell Pakisztánnak, hanem erősíteni kell vele az együttműködést a terror elleni küzdelemben - tette hozzá a brit miniszterelnök.
   
Obama még londoni látogatása előtt, a BBC televíziónak adott nyilatkozatában mindazonáltal egyértelművé tette, hogy az Egyesült Államok szükség esetén ismét végrehajtana Pakisztánban katonai rajtaütéseket, ha ott terrorszervezetek vezetőinek nyomára bukkanna.
   
Az amerikai elnök a vasárnap sugárzott BBC-interjúban kijelentette: az amerikai kormány "nagyon tiszteli" Pakisztán szuverenitását, ám nem nézheti tétlenül, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei ellen Pakisztánban szőtt "aktív" terrortámadási tervek megvalósuljanak.
   
Obama szerint Oszama bin Ladennek "valamilyen külső segítségre" volt szüksége ahhoz, hogy 5-6 évig Pakisztánban élhessen. Az Egyesült Államok most azt vizsgálja - és Pakisztántól is ennek kivizsgálását kéri -, hogy "kormányzati vagy nem kormányzati" segítségről volt-e szó - tette hozzá.
   
A szerdai londoni sajtótájékoztatón a brit kormányfő kijelentette, hogy a szövetségeseknek Afganisztánban sikerült megtörniük a tálibok lázadásának lendületét, és most - az erőfeszítések további fokozásával - eljött a politikai rendezés pillanata. Ehhez a táliboknak egyértelműen meg kell szakítaniuk a kapcsolatot az al-Kaidával, le kell mondaniuk az erőszakról, és csatlakozniuk kell a tartós béke megteremtését célzó politikai folyamathoz - mondta Cameron.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!