Külföld

2010.10.19. 06:06

Csalással és pénzmosással vádolják a korábbi görög minisztereket

Az előző, konzervatív görög kormány négy volt miniszterének kell pénzmosás, csalás, illetve csalásban való bűnrészesség miatt egy speciális bíróság elé állniuk a jelenleg kormányzó, baloldali Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) hétfői bejelentése szerint.

MTI

A görög parlament még januárban döntött úgy, hogy kivizsgálja a befolyásos Vatopedi ortodox kolostor és az állam között végrehajtott földcserét, amely országos botrányt kavart és a kormány bukásához is hozzájárult. A parlamenti vizsgálóbizottság jelentését még az egész törvényhozásnak is el kell fogadnia.  
   
Tavaly az előző, konzervatív kormány két minisztere is lemondani kényszerült, miután fény derült arra, hogy a Vatopedi kolostor egy csereügylet keretében elsőrangú állami földterület birtokába jutott alacsony értékű föld átengedése fejében. A cserével az ezeréves kolostor észak-görögországi birtokigényeit akarták kielégíteni. Jóllehet az ügyletben pénz nem cserélt gazdát, a görög sajtó szerint az államot 100 millió euró értékű kár érte. A Vatopedi tagadta, hogy törvénytelenséget követett volna el. A konzervatív Új Demokrácia párt hétfőn is azt állította, hogy a volt miniszterek - valamennyien a párt tagjai - ártatlanok.
  
 A Vatopedi az egyik legnagyobb kolostor a hivatalosan Áthoszi Szerzetesi Köztársaságnak nevezett vidéken, ahol húsz kolostor működik, kizárólag férfia
 élnek, nőket nem engednek be.

A kormányzó görög szocialisták ígéretet tettek a közélet megtisztítására, a korábbi botrányok kivizsgálása pedig 
kulcsfontosságú ahhoz, hogy kemény megszigorító intézkedéseket  Vezethessenek be a pénzügyi válság leküzdése érdekében. A 300 tagú görög parlamentben kényelmes többséggel rendelkező kormányra az Európai Unió és a piac is nyomást gyakorol, hogy csökkentse a kétszámjegyű költségvetési hiányt és faragja le az államadósságot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!